Oldalainkon HTTP-sütiket használunk a jobb működésért. További részletek itt!

Egy csepp figyelem Alapítvány Diabétesz Világnapi programja

Diabetes Portál



EGY CSEPP VILÁGNAP

2007. november 18. vasárnap, Budapest   Az Egy Csepp Világnap az Egy csepp figyelem Alapítvány Diabétesz Világnapi programja. A rendezvény helyszíne a SYMA Sport- és Rendezvényközpont, mely a Puskás Ferenc Stadion mellett, a Dózsa György út- Verseny utca- Ifjúság útja által körülhatárolt területen helyezkedik el.  

Ingyenes vércukorszint mérés a rendezvényen!

A RENDEZVÉNY HELYSZÍNE

 

A SYMA csarnok nyújt otthont az általunk felépített „játék és szórakoztató sziget”-nek,  itt található majd a nagyszínpad is, ahol napközben különböző fellépők szórakoztatják vendégeinket, sorsolások zajlanak értékes nyereményekkel.

A felső szinten lévő, több száz fő befogadására alkalmas  konferencia teremben felvilágosító előadások zajlanak, amelyeket részben az Alapítvány munkatársai, részben az együttműködő szervezetek tartanak, de a kiállítóknak is lehetősége nyílhat a részvételre igény esetén.

 

PROGRAMOK

 

Délelőtt 10 és este hat óra között bárki ingyen beléphet a SYMA-ba. A belépésnél kapott számozott karszalaggal számos nyeremény sorsoláson részt vehetnek a vendégek, akik egyebek között Danubius-, Magyar Telekom-, MOL, Roche,  ajándékokat, lapelőfizetéseket nyerhetnek, de a szerencsésebbek hozzájuthatnak több százezer forint értékű nyereményekhez is akár csak a tavalyi évben.

 

A műsorvezetők között lesznek az Alapítvány médiatámogatóinak, az RTL Klub-nak, a Danubius Rádiónak ismert arcai, sztárjai. A sorsolások között olyan sztárvendégek lépnek fel a színpadon, mint Szandi, Gryllus Vilmos, később pedig a legismertebb zenekarok (például a Groovehouse, a Zanzibár, a Fiesta) és előadók (Csonka András, Tóth Vera)  szórakoztatják a közönséget.

Egész nap változatos programokban lesz részük a gyerekeknek, akik kipróbálhatják a legújabb ugráló várakat, próbára tehetik kézügyességüket, és találkozhatnak kedvenceikkel.  

A család idősebb tagjai eközben egészségügyi totót tölthetnek ki, megmérethetik vérnyomásukat, koleszterin-, testzsír szintjüket, tüdőkapacitásukat, részt vehetnek számos ingyenes szűrésen a támogatók standjain.  

A rendezvényen számos kiállító is jelen lesz, amelyek standjain a vendégek megkóstolhatják a csökkentett szénhidrát tartalmú pizzát a CIBzériában, az egészséges édességeket vagy éppen a legújabb wellness italokat.

 

Mit kell tennem, ha cukorbeteg lettem? A tennivalókról itt olvashat: a cukorbetegség kezelése




Ha tetszett ez a cikk, oszd meg ismerőseiddel, kattints ide:

Kapcsolódó tartalmak:

További cikkek ebben a témában

Diabétesz szakszótár

Hydruria

Híg, bőséges vizelet ürítése (sok folyadékivás után v. diabetes insipidusban).   Mit... Tovább

Humán leukocita antigének (HLA)

Fehérjék, amelyek a sejtek felületén elhelyezkedve segítik az immunrendszert a testazonos és... Tovább

Tovább a lexikonra

Hasznos volt számodra ez a cikk?

Mondd el mennyire!

Szavazatok száma:

Átlagos értékelés: 0.0

Legfrissebb hírek

Új korszak kezdődhet a cukorbetegség kezelésében? Itt az okos inzulin Új korszak kezdődhet a cukorbetegség kezelésében? Itt az okos inzulin
Az okos inzulin technológia forradalmasíthatja a cukorbetegség kezelését, lehetővé téve...
Hogyan egyél étteremben 2-es típusú cukorbetegként Hogyan egyél étteremben 2-es típusú cukorbetegként
A 2-es típusú cukorbetegségben szenvedők számára az étteremben való étkezés kihívást...
A cukorbetegség és a fogászati problémák összefüggése A cukorbetegség és a fogászati problémák összefüggése
A cukorbetegség és a fogászati problémák közötti összefüggés egy fontos téma az...
 Mit kell tudni a diabéteszes ketoacidózis-ról? Mit kell tudni a diabéteszes ketoacidózis-ról?
A diabéteszes ketoacidózis (DKA) az egyik legsúlyosabb szövődménye mind a 1-es, mind a 2-es...
Állandóan ingadozik a vércukorszinted? Így állíthatod be! Állandóan ingadozik a vércukorszinted? Így állíthatod be!
Az állandó vércukorszint-ingadozás komoly kihívás lehet az egészségünk szempontjából,...
 8 Tipp, hogy megelőzd az inzulinrezisztenciát 8 Tipp, hogy megelőzd az inzulinrezisztenciát
Az inzulinrezisztencia az egészség egyik kiemelt problémája napjainkban, azonban néhány...
Magas a koleszterinszinted? Ezek a gyógynövények segíthetnek! Magas a koleszterinszinted? Ezek a gyógynövények segíthetnek!
Számos gyógynövény segíthet a magas koleszterinszinttel küzdők számára, amelyek nem csak...
Tényleg elmaradhat a peteérés cukorbetegség miatt? Tényleg elmaradhat a peteérés cukorbetegség miatt?
A cukorbetegség és a peteérés kapcsolata fontos téma, melynek feltárása segíthet a nők...
Cukorbetegként ezért kell fokozattan figyelni a fogaidra! Cukorbetegként ezért kell fokozattan figyelni a fogaidra!
A cukorbetegség komplex kihívásokkal jár, amelyek nem csak a vércukorszint szabályozását...
 14 Étel, Ami Segíthet Csökkenteni a Vércukorszintet 14 Étel, Ami Segíthet Csökkenteni a Vércukorszintet
Az egészségünk megőrzése és javítása érdekében sokat tehetünk az étrendünkkel. A...
címkék: 1-es típusú cukorbetegség, 2-es típusú cukorbetegség, egészséges életmód, cukorbetegség megelőzése