20 éves Pécsi lány vagyok!Édesapám cukorbeteg, tudtam bennem is van hajlam fölleg hogy az éhgyomrim nem mindig a legjobb volt! Aztán felpörögtek az események, korház, egy csomo vérvétel, és persze az inzulinkezelés első pillanatai...Szörnyü volt belegondolni hogy az életem elkövetkezendő éveiben életem egyik legfontosabb kelléke 2 db toll lesz...Kiakadtam, depresszio, sírás miegymás, persze az üres korházi szobámban nem volt könnyű ezt egyedül feldolgozni! Ráadásul itt vannak az ünnepek, a szemem elött pedig frissensült bájglik és a mézeskalács illatozott! De mit tehettem mást, beletörődtem és probáltam a jo oldalát nézni...:Sosem fogok elhizni, napi 5 ször ehetek, egészségesen élhetek, mindig kivizsgálnak, és látják a legkisebb gondot is mert mindig felügyelet alatt leszek...
8 napig voltam a korházban és rájöttem hogy csak most jön a neheze...
Hazamegyek és a családom tudom hogy támogatni fog, de mégsem várhatom el hogy ne tegyenek szaloncukrot a fára, bájglit az asztalra, ne legyen desszert, csak azért mert nekem csorogni fog a nyálam...És rettentő is volt! De mindi abba gondoltam bele hogy meg kell csinálnom!Magamért, az egészségemért, a jövőmért!
Napi adagom: 200g CH, 1450g kcal, és 60 g fehérje
Hát ez egy 20 éves szervezetnek, legalábbis az enyémnek édeskevés, de megszokható, ráadásul 55 kg vagyok, viszont az étvágyam annál nagyobb!Fölleg hogy imádom az édes ízeket, és gondolom nem mondok ujdonságot azzal hogy a diabetikus édességekben iszonyatos mennyiségű CH van!Jo persze ki lehet fogni, de nem nagy a választék!
Megprobálom a mindennapjaimat minnél barátságosabban rendezni, mivel a 7 órai kelés nem ehez tartozik, (egyenlőre nem) igy mindig a szurik és a reggeli után visszafekszem!10 kor igaz megint kelés, de meg lehet szokni!