Tavaly februárban a mérleg nyelve majdnem 100 kilót mutatott. Ez a 180 centimhez nem is olyan hejj de nagy súly, de szép álterhespocakot növesztettem. 22. születésnapom előtt egy nappal kezdtem el komolyan ezzel foglalkozni, nincs feladás, döntöttem el. Először csak kis 40 perces könnyű tornákat, majd egyre nehezebbeket. Pár hónap után már nem szorított a szorítós nadrág. Mérlegünk a mai napig nincs, szülőknél ellenőrzök néha. Először azt hittem a kilók a fő szempont, majd miután teljes depresszióba estem, mert mérleg plusz 3 kilót mutatott. Onnantól alig mérem magamat, hiszen vékonyodok, csak szép szálkásodok, szép izmot is szedek fel. Aztán jött a tavasz, felhozták bicajokat, a bérletet kidobtuk az ablakon, és bicajjal jártunk szinte mindenhova. Ősz elejére meglett az 1000 km. Közben végigcsináltama 6 hetes futás edzésprogramot. Bár 5 km-t egyfolytában a mai napig nem tudok futni, de 3-4 km-ket már igen. És itt is vagyunk, lassan ősz végén,a súlyom 85 kiló, 15 kiló lement, szépen lassan, de így kell azt. Az álterhespocakom helyett csak egy kicsi pocakom van. A sportot nem hagytam abba, imádom, főleg hogy most még bőven is van rá időm. Jelenleg Insanity-t csinálom, kemény, de nagyon jó. Múltkor 3 napig izomlázam volt tőle. Megszerettem újra a mozgást, bár első edzések alkalmával úgy éreztem, hogy 1 hétre leütöttek, és zombi lettem. *bleeeh* Azóta az elmúlt, kellemes jó érzés tölt el edzés után.
Először a cél az a bizonyos rövidnadrág volt, amibe 80 kilósan belefértem. Aztán rájöttem, hogy mivel izmosodtam, így valószínűleg sose fogok újra beleférni.