2007 nyarán kaptam meg a végleges hír: inzulinos cukorbeteg. Nagy szerencsételenségemre az érettségi közepén. Az érettségi meglett és a cukorbetegség is, több mint 4 éve töretlenül Nem mondhatom, hogy a legkönnyebben ment, még a mai napig is sokszor a fenébe kívánom az egészet, és rosszullétig ennék egy csokitortát, vagy egy üveg Nutellát. (vagy mindkettőt)
Régi blogból bejegyzés:
"Oh hát persze senki se biztatott azzal, hogy könnyű lesz. Mára már nem is tudom milyen NEM cukrosként élni, vajon tényleg volt olyan életem, ahol bátran megihattam literszámra a colákat és kétpofára a sütiket? Ahol nem kellett néha hajnalban arra ébredni zilálva, hogy leesett a cukrom? Ahol nem voltam tele tűszúrás nyomokkal? Ahol orvosi rendelőt alig láttam? Ahol nem találkoztam lesütött szemekkel és sajnálkozó tekintetekkel mikor meghallják ezt az állapotot?
Oh biztos volt, csak már több, mint 3 évvel ezelőtt"
Ez egy befejezetlen blog, valahogy nem akartam folytatni, inkább itt blogolok, itt legalább megértenek.
A címe, ha valakit érdekel: http://hba1c.b13.hu
Hol is tartottam? Nah igen a rossz napoknál, amikor fogat összeszorítva futom a kilométereket, mert hogy az ereket karban kell tartani, hiszen köztudott hogy az romlik a leghamarabb. Amikor fél napot várok a szemészeten, hogy halljam a megnyugtató mondatot: nincs semmi elváltozás. Negyed évente diab doki, sok vérvétel, vizsgálat, vércukormérés, inzulin adás, számolgatás. Néha csak egyszerűen ki szeretnék törni ebből az egészből.
Néha meg nem...
Hiszen betegen egészségesebb lettem, előtte nem igazán figyeltem magamra. Most diétázok, sportolok, orvosokhoz járok. Egyszer egy fertőzést kiszűrték vérképből pedig még egy tünete se volt azon kívül.
A párom szeret és elfogad, ám hiába segít, hiába együttérző, sose fogja megtudni milyen is az. Tartja nekem a vércukormérőt a koncert közepén, a zsebébe viszi a szőlőcukromat, ha rajtam nincs zseb, fogja a kezemet, amikor hypo van és várjuk, hogy elmúljon a rosszullét.
Nem vagyunk tökéletesek, sose voltunk azok, de ahogy a társadalom legtöbb része a cukorbetegségról tud, az katasztrófa. Nem egyszer kaptam meg a kérdést, hogy túl sok cukrot ettem, azért volt (tudom a 2.-es típusú attól is lehet). Meg hogy akkor nem is ehetek édeset, mintha csak abba lenne szénhidrát.
Pszichológus sose kellett, 16 éves korom óta vezetek blogot, írásterápia, nekem bevált.