Ha nekem 5 évvel ezelőtt azt mondták volna, hogy naponta 4x fogom szúrni magamat, kiröhögtem volna. Pont én, aki rosszul van a tűtől, hidegrázást kap a nyuszismammuszom, ha ki kell piszkálni egy szálkát tűvel, vérvételnél oda se nézek, mert elájulok.
És mégis itt vagyok, mai napig emlékszem az első inzulinbeadásra, amit én csináltam. Felcsillogtattak előttem a reményt, hogy ha megtanulom magamnak beadni, akkor holnap hazamehetek. Így lelkesen figyeltem és tanultam. Első beadásnál remegtem, azt se tudtam hova kell szúrni, mondtam a nővérnek, hogy legyen mellettem és mondja hogy csináljam.
Az eredményről annyit, hogy másnap már otthon voltam :)
Manapság már teljesen rutin az egész, néha még gondolkoznom is kell rajta, hogy vajon beadtam én az inzulint, vagy nem?!