Oldalainkon HTTP-sütiket használunk a jobb működésért. További részletek itt!

A mesterséges édesítőszerek fogyasztása kockázatos az egészségre

Diabetes Portál



A mesterséges édesítőszerek fogyasztása kockázatos az egészségre

 A köztudatba mára már erősen beívódott – a szakemberek által is évtizedek óta sulykolt – hiedelem, hogy a mesterséges édesítőszerek rendszeres használata révén csökkenthető a testsúly és ezáltal a cukorbetegség kockázata is.

 
 
 Ezt a vélekedést eddig nagyon kevés tudományos adat támasztotta alá, viszont egyre nő azon közlemények száma, melyek épp az ellenkezőjét bizonyítják. Mint dr. Susan E. Withers az Indianapolis közelében lévő Lafayettben működő Purdue Egyetem kutatója leírja, a mesterséges édesítőszerekkel készült energiamentes üdítő italok és energiaszegény ételek fogyasztását követően az agyban az kellemes érzeteket lokalizáló központ működésében olyan változások lépnek fel, melyek kényszerítik az állatot vagy embert magasabb kalóriatartalmú ételek túlzott mértékű fogyasztására. Ennek nyomán pont az elvártak ellenkezője következik be: testsúlycsökkenés helyett nő a testsúly. Ezért a szerző azt tanácsolja, hogy nem csupán a cukor fogyasztásának mérséklése, sokak számára kerülése kívánatos, hanem a mesterséges édesítőszerekkel készült italokkal történő élés is. (Más vizsgálatok szerint egyedül a 100%-os gyümölcslevek mértékkel történő fogyasztása javasolható már a kora ifjúkortól kezdve a legegészségesebb ital, a víz, ásványvíz mellett – a referáló megjegyzése).
 
(Forrás: Trends Endocrinol Metabol, 2013. július 10. online)
 



Ha tetszett ez a cikk, oszd meg ismerőseiddel, kattints ide:

Diabétesz szakszótár

Múzeumok Éjszakája

Múzeumok Éjszakája rendezvénysorozat   A Múzeumok Éjszakája nevezetű kulturális... Tovább

Glykaemia

Glukózvérűség (glukóz jelenléte a vérben).   Mit kell tennem, ha cukorbeteg lettem? A... Tovább

Tovább a lexikonra

Hasznos volt számodra ez a cikk?

Mondd el mennyire!

Szavazatok száma:

Átlagos értékelés: 0.0

Legfrissebb hírek

Mi az a kényelmetlenség, amihez túl könnyen hozzászokunk? Mi az a kényelmetlenség, amihez túl könnyen hozzászokunk?
Meglepően sok olyan dolog van a mindennapjainkban, amely nem elég látványos ahhoz, hogy...
Teljes fogsor implantátum – megnyugtató megoldás a foghiányra Teljes fogsor implantátum – megnyugtató megoldás a foghiányra
A foghiány problémáját sokáig leginkább kivehető fogsorokkal oldották meg, ami sok...
Elmúlik valaha a PCOS? Elmúlik valaha a PCOS?
A policisztás ovárium szindróma diagnózisa sok nőnél ugyanazokat a kérdéseket veti fel....
A lábzsibbadás mögött akár cukorbetegség is állhat – ezért fontos a neurológiai kivizsgálás A lábzsibbadás mögött akár cukorbetegség is állhat – ezért fontos a neurológiai kivizsgálás
A lábzsibbadást sokan átmeneti, ártalmatlan panasznak gondolják. Előfordulhat, hogy valaki...
A cukortól valóban kihullhat a fogunk? A cukortól valóban kihullhat a fogunk?
A fogszuvasodás ma is az egyik leggyakoribb fogászati probléma, amely kortól függetlenül...
Karácsonyi öröm cukorbetegeknek: Házilag készített cukormentes mákos bejgli recept Karácsonyi öröm cukorbetegeknek: Házilag készített cukormentes mákos bejgli recept
Cukorbeteg vagy? Nem kell lemondanod a finom bejgliről karácsonykor! Mutatjuk a legjobb...
Milyen vércukormérőt érdemes venni? Részletes összehasonlítás és elemzés. Milyen vércukormérőt érdemes venni? Részletes összehasonlítás és elemzés.
Az alábbi cikkben összehasonlítottam a magyar piacon kapható vérukor mérőket és azok...
A vízivás fontossága cukorbetegként – mit kell tudnod róla? A vízivás fontossága cukorbetegként – mit kell tudnod róla?
Javítja a vízivás a vércukor szintet? Mennyit kell innia egy cukorbetegnek? Nemzetközi...
Hogyan lehet valaki dietetikus? Tippek és tanácsok Hogyan lehet valaki dietetikus? Tippek és tanácsok
Útmutató ahhoz, hogyan válhatsz dietetikussá: képzés, karrierutak, szakorvos állás...
Fáradtság, fejfájás, torokkaparás? – Lehet, hogy a klíma a hibás Fáradtság, fejfájás, torokkaparás? – Lehet, hogy a klíma a hibás
Ősszel újra előkerül a klíma távirányítója – ezúttal már nem a hőség ellen,...
címkék: