Oldalainkon HTTP-sütiket használunk a jobb működésért. További részletek itt!

A cukorbetegség lelki okai

Diabetes Portál



A cukorbetegség lelki okai

A cukor és a szeretet tulajdonképpen egymás szinonimái. A cukorbetegségben az ember nem képes lebontani majd a szervezet számára hasznosítani a cukrot. Mivel nem termel elég inzulint a cukrok egyszerűen átmennek rajta anélkül, hogy testet táplálná majd a vizelettel ürül ki. Vagyis egyre inkább próbálja édesíteni az életét, de képtelen feldolgozni és megélni! Ilyen estben a szeretetet adni és- kapni egyensúlya felborul !

A cukorbetegség lelki okai

A cukorbetegség lelki okai

Egy másik eset: „Végigrohantam az életet, tettem egy s mást, s csak jóval később döbbentem rá, hogy nem az az ember vagyok, akinek tartottam magam. Az élet még idejében szembesít azzal, amit hiányolok, hiszen már nem sok időm van hátra. Valamin most változtatnom kell."

Stressz hatása a cukorbetegségre

A stressz meglétét, valamint annak mértékét egy kérdőív segítségével mérték fel a kutatók, amelyben egy hatpontos skálán kellett az alanyoknak megjelölniük többek között azt, hogy mennyire szoronganak, mennyire nyugtalanok, illetve vannak-e alvásgondjaik.




Ha tetszett ez a cikk, oszd meg ismerőseiddel, kattints ide:

Diabétesz szakszótár

CGMS

A Continuous Glucose Monitoring System angol rövidítése. A bőr alá helyezett szenzor és egy... Tovább

Aceszulfám

   Kalóriamentes édesítőszer, mesterségesen előállított, hőstabil,... Tovább

Tovább a lexikonra

Hasznos volt számodra ez a cikk?

Mondd el mennyire!

Szavazatok száma:

Átlagos értékelés: 0.0

Legfrissebb hírek

5 jel, hogy a szokottabbnál stresszesebb vagy 5 jel, hogy a szokottabbnál stresszesebb vagy
A rohanós hétköznapokban sokszor fel sem tűnik, mennyi feszültséget cipelünk magunkkal....
Orvosi tűk – típusok, felhasználás, színek Orvosi tűk – típusok, felhasználás, színek
Bár sokan a tűket kizárólag fájdalmas injekciókkal társítják, valójában sokkal több...
Miért választanak másik orvost? – Így veszítesz pácienseket egy gyenge honlap miatt Miért választanak másik orvost? – Így veszítesz pácienseket egy gyenge honlap miatt
Hiába vagy kiváló szakember, ha a weboldalad elavult, lassú, vagy épp nincs is. A páciensek...
Cukorbarát vacsoraötletek, amiktől tényleg jóllaksz Cukorbarát vacsoraötletek, amiktől tényleg jóllaksz
Cukorbetegként sem kell lemondanod az ízekről – csak tudnod kell, mit és hogyan...
Ez az 5 kellemetlenség gyakori cukorbetegség esetén Ez az 5 kellemetlenség gyakori cukorbetegség esetén
A cukorbetegség önmagában is sok odafigyelést igényel, de vannak olyan kísérő tünetek,...
Cukorbetegség és foghíd: több összefüggés van, mint gondolnád Cukorbetegség és foghíd: több összefüggés van, mint gondolnád
Vérzik az ínyed? Mozognak a fogaid? Már hiányzik is egy-kettő? Ha cukorbeteg vagy, ezek nem...
Munka és egészség egyensúlyban: így választhatsz hozzád illő állást Munka és egészség egyensúlyban: így választhatsz hozzád illő állást
Diabéteszes vagy valamilyen egyéb betegséged van, és félsz, hogy nem tudsz teljes életet...
Cukorbetegként mikor fordulj belgyógyászhoz? – Amit jó, ha tudsz Cukorbetegként mikor fordulj belgyógyászhoz? – Amit jó, ha tudsz
Mikor érdemes cukorbetegként belgyógyászhoz fordulni? Cikkünkben megmutatjuk, milyen...
Cukorbetegség és a fogak: így jelezhetnek a korai szakaszban Cukorbetegség és a fogak: így jelezhetnek a korai szakaszban
Sokan nem is sejtik, hogy a szájüregük árulkodhat az általános egészségi állapotukról....
Cukormentes étlap a szálloda éttermében - Egészségtudatos szolgáltatásokat, több vendég! Cukormentes étlap a szálloda éttermében - Egészségtudatos szolgáltatásokat, több vendég!
Kínálj cukormentes fogásokat a szállodai étteremben, vonzz több egészségtudatos vendéget...
címkék: