Oldalainkon HTTP-sütiket használunk a jobb működésért. További részletek itt!

olívaolaj

Diabetes Portál



Az olívaolajnak már az illata is fogyasztó hatású

 Az olívaolaj a kutatók szerint azzal segíthet a fogyásban, hogy már az illata is eltelít.   A Müncheni Műszaki Egyetem és a Bécsi Egyetem kutatói kísérletükben arra kérték a résztvevőket, hogy három hónapig naponta fogyasszanak el 500 gramm joghurtot. Egy részük olívaolajat kevert hozzá, a többiek repceolajat, zsírt vagy vajat. Az eredmények alapján kiderült, hogy az olívaolajat fogyasztók összességében kevesebb kalóriát vittek be, és egyikük sem hízott meg. A vérvizsgálatok a szerotonin, a telítettség érzetéért felelős hormon magasabb szintjét mutatták ki.

olívaolaj
 
 
A német és osztrák kutatók szerint ez egy olyan aromás vegyületnek köszönhető, amely semmilyen más zsírban és olajban nem fordul elő. A kutatás eredményeit sikerült megismételni úgy, hogy olívaolaj helyett csak az aromás vegyületet keverték a kísérleti alanyok joghurtjába. Az olívaolajból kivont vegyület növeli a telítettség érzetét, ezáltal közel 200 kalóriával csökkenti a napi kalóriabevitelt. 
 
A kutatókat annyira meglepte, hogy az olívaolaj a repceolajjal azonos zsírsavmennyisége ellenére is ilyen hatékony, hogy egy újabb kísérletet is elvégeztek, ami azt mutatta, hogy még az olívaolaj illata is befolyásolja az étvágyat. A hozzáadott olívaolaj kivonattal kevert joghurtot fogyasztó résztvevők átlagosan 176 kalóriával kevesebbet fogyasztottak naponta, mint azok, akik enélkül ették a joghurtot. 
 
A kutatók úgy vélik, eredményeik megnyithatják az utat az újfajta egészséges, de laktató fogyókúrás ételek kifejlesztése felé, miután a kísérletek azt bizonyítják, hogy az aroma képes szabályozni a telítettség érzetét.



Ha tetszett ez a cikk, oszd meg ismerőseiddel, kattints ide:

Diabétesz szakszótár

PCOS - Policisztás Ovárium Szindróma

    Mi az a PCOS - Policisztás Ovárium Szindróma?   A PCOS a női... Tovább

ORAC

(Oxygen Radical Absorbance Capacity = Oxigéngyök Abszorbciós /elnyelő/ Kapacitás) Az... Tovább

Tovább a lexikonra

Hasznos volt számodra ez a cikk?

Mondd el mennyire!

Szavazatok száma:

Átlagos értékelés: 0.0

Legfrissebb hírek

5 jel, hogy a szokottabbnál stresszesebb vagy 5 jel, hogy a szokottabbnál stresszesebb vagy
A rohanós hétköznapokban sokszor fel sem tűnik, mennyi feszültséget cipelünk magunkkal....
Orvosi tűk – típusok, felhasználás, színek Orvosi tűk – típusok, felhasználás, színek
Bár sokan a tűket kizárólag fájdalmas injekciókkal társítják, valójában sokkal több...
Miért választanak másik orvost? – Így veszítesz pácienseket egy gyenge honlap miatt Miért választanak másik orvost? – Így veszítesz pácienseket egy gyenge honlap miatt
Hiába vagy kiváló szakember, ha a weboldalad elavult, lassú, vagy épp nincs is. A páciensek...
Cukorbarát vacsoraötletek, amiktől tényleg jóllaksz Cukorbarát vacsoraötletek, amiktől tényleg jóllaksz
Cukorbetegként sem kell lemondanod az ízekről – csak tudnod kell, mit és hogyan...
Ez az 5 kellemetlenség gyakori cukorbetegség esetén Ez az 5 kellemetlenség gyakori cukorbetegség esetén
A cukorbetegség önmagában is sok odafigyelést igényel, de vannak olyan kísérő tünetek,...
Cukorbetegség és foghíd: több összefüggés van, mint gondolnád Cukorbetegség és foghíd: több összefüggés van, mint gondolnád
Vérzik az ínyed? Mozognak a fogaid? Már hiányzik is egy-kettő? Ha cukorbeteg vagy, ezek nem...
Munka és egészség egyensúlyban: így választhatsz hozzád illő állást Munka és egészség egyensúlyban: így választhatsz hozzád illő állást
Diabéteszes vagy valamilyen egyéb betegséged van, és félsz, hogy nem tudsz teljes életet...
Cukorbetegként mikor fordulj belgyógyászhoz? – Amit jó, ha tudsz Cukorbetegként mikor fordulj belgyógyászhoz? – Amit jó, ha tudsz
Mikor érdemes cukorbetegként belgyógyászhoz fordulni? Cikkünkben megmutatjuk, milyen...
Cukorbetegség és a fogak: így jelezhetnek a korai szakaszban Cukorbetegség és a fogak: így jelezhetnek a korai szakaszban
Sokan nem is sejtik, hogy a szájüregük árulkodhat az általános egészségi állapotukról....
Cukormentes étlap a szálloda éttermében - Egészségtudatos szolgáltatásokat, több vendég! Cukormentes étlap a szálloda éttermében - Egészségtudatos szolgáltatásokat, több vendég!
Kínálj cukormentes fogásokat a szállodai étteremben, vonzz több egészségtudatos vendéget...
címkék: