Oldalainkon HTTP-sütiket használunk a jobb működésért. További részletek itt!

1-es és 2-es típusú cukorbetegség, inzulin, diéta. Bélrák ellen napi hat kávé.

Diabetes Portál



Bélrák ellen napi hat kávé

A kávéfogyasztás 15-25 százalékkal csökkentheti a bélrák kockázatát - állítja amerikai kutatók csaknem félmillió ember bevonásával készült tanulmánya. Az Egyesült Államok rockville-i Nemzeti Rákkutató Intézetének munkatársai 490 ezer ember adatait elemezték, akik egészségét egy évtizeden át követték nyomon az 1990-es évek közepétől.

bélrák, kávéivás, kávé, rák,

 

A kávé és a bélrák kockázata

 

 

A vizsgálatban részt vevő embereket hat csoportba osztották kávéfogyasztásuk mértéke szerint. Az elemzés azt mutatta, hogy abban a hatodban, amelynek tagjai naponta négy csészénél több kávét ittak, 15 százalékkal kisebb volt a bélrák és a végbélrák gyakorisága, mint azoknak, akik egyáltalán nem kávéztak. Abban a hatodban pedig, amelynek tagjai legalább hat csésze kávét fogyasztottak el naponta, 24 százalékkal bizonyult ritkábbnak az említett ráktípusok előfordulása.

Mint a kutatók megjegyezték a koffeinmentes változatot fogyasztókra ugyanúgy vonatkozott az előny, mint azokra, akik koffeintartalmú kávét ittak, a teafogyasztásnak azonban nem találták megfigyelhető hatását a bélrákra. Az American Journal of Clinical Nutrition című szakfolyóiratban közzétett tanulmány szerzői ugyanakkor további vizsgálatok lefolytatását tartják szükségesnek annak tisztázására, hogy a kávé, illetve összetevői miként befolyásolják a bélrák kockázatát.
 

Forrás: www.mti.hu




Ha tetszett ez a cikk, oszd meg ismerőseiddel, kattints ide:

Diabétesz szakszótár

Hypoinsulinismus

Hasnyálmirigy csökkent inzulintermelése. Tovább

MODY típusú diabétesz

  A "MODY" (angol rövidítés, jelentése: maturity-onset type diabetes in... Tovább

Tovább a lexikonra

Hasznos volt számodra ez a cikk?

Mondd el mennyire!

Szavazatok száma:

Átlagos értékelés: 0.0

Legfrissebb hírek

Mi az a kényelmetlenség, amihez túl könnyen hozzászokunk? Mi az a kényelmetlenség, amihez túl könnyen hozzászokunk?
Meglepően sok olyan dolog van a mindennapjainkban, amely nem elég látványos ahhoz, hogy...
Teljes fogsor implantátum – megnyugtató megoldás a foghiányra Teljes fogsor implantátum – megnyugtató megoldás a foghiányra
A foghiány problémáját sokáig leginkább kivehető fogsorokkal oldották meg, ami sok...
Elmúlik valaha a PCOS? Elmúlik valaha a PCOS?
A policisztás ovárium szindróma diagnózisa sok nőnél ugyanazokat a kérdéseket veti fel....
A lábzsibbadás mögött akár cukorbetegség is állhat – ezért fontos a neurológiai kivizsgálás A lábzsibbadás mögött akár cukorbetegség is állhat – ezért fontos a neurológiai kivizsgálás
A lábzsibbadást sokan átmeneti, ártalmatlan panasznak gondolják. Előfordulhat, hogy valaki...
A cukortól valóban kihullhat a fogunk? A cukortól valóban kihullhat a fogunk?
A fogszuvasodás ma is az egyik leggyakoribb fogászati probléma, amely kortól függetlenül...
Karácsonyi öröm cukorbetegeknek: Házilag készített cukormentes mákos bejgli recept Karácsonyi öröm cukorbetegeknek: Házilag készített cukormentes mákos bejgli recept
Cukorbeteg vagy? Nem kell lemondanod a finom bejgliről karácsonykor! Mutatjuk a legjobb...
Milyen vércukormérőt érdemes venni? Részletes összehasonlítás és elemzés. Milyen vércukormérőt érdemes venni? Részletes összehasonlítás és elemzés.
Az alábbi cikkben összehasonlítottam a magyar piacon kapható vérukor mérőket és azok...
A vízivás fontossága cukorbetegként – mit kell tudnod róla? A vízivás fontossága cukorbetegként – mit kell tudnod róla?
Javítja a vízivás a vércukor szintet? Mennyit kell innia egy cukorbetegnek? Nemzetközi...
Hogyan lehet valaki dietetikus? Tippek és tanácsok Hogyan lehet valaki dietetikus? Tippek és tanácsok
Útmutató ahhoz, hogyan válhatsz dietetikussá: képzés, karrierutak, szakorvos állás...
Fáradtság, fejfájás, torokkaparás? – Lehet, hogy a klíma a hibás Fáradtság, fejfájás, torokkaparás? – Lehet, hogy a klíma a hibás
Ősszel újra előkerül a klíma távirányítója – ezúttal már nem a hőség ellen,...
címkék: