Általában nem vagyok bőbeszédű, de ennyi év tapasztalattal a hátam mögött azért motoszkál bennem egy kérdés. Nem is annyira kérdés, inkább csak csodálkozás, vagy ilyesmi, elszoktam filozofálni ezen...Nos, szóval: elég sok könyvet áttanulmányoztam ugye a cukorbetegségről, és ugye a szövődmények...meg a rettegett 15.év, amitől kezdve jöhetnek a hosszabb távúak is (ezt nem én találtam ki) Igen, félek tőlük, de félelemben nem lehet élni, ugyhogy próbálom elhesegetni magamtól a rossz gondolatokat:) azt írják, mindig legyen jó vércukrunk, lehetőleg 7alatti, de 8fölé sose menjen. Nos, én 2005-ben mániákusan figyeltem, nehogy 10fölé menjen, mert gondoltam ezzel javítok az életkilátásaimon. Az eredmény? 3havonta menetrendszerűen elájultam. Nem tudom ki hogy van vele, de ha magamhoz térek egy hypos ájulásból, nekem halálfélelmem van, nem beszélve a körülöttem levőkről...Azután döntöttem úgy, hogy inkább legyen néha néha 10fölött, de nem akarok ájulást, sohasoha többet. A normális vércukorról meg annyit, hogy én mindig átlag fölött tartom, azaz,ha elmegyek otthonról szeretem ha 8fölött van. Az ember fut a járművek után, áll,mozog, egy 5ös vércukorral ez lehetetlen, legalábbis nekem. Mire beérek valahova, kapkodnom kell a narancslevet vagy szőlőcukrot. Azaz, inkább 8ból csökkenjen, mint 5ből,nem? Ide kapcsolódik még az is, hogy egyszerűen lehetetlenség mindig 10alatt tartani! Menses, kész, beadhatok egy vagon inzulint, akkor se megy lejjebb! Vagy front, vagy idegeskedés, vagy rossz helyre megy, vagy akármi! Az ember figyel, de van, hogy egyszerűen képtelen normál érték közelében tartani... Áh, nehéz..De én ugy fogom fel, hogy ez egy amolyan "Ne ébreszd fel a papát" játék:) vigyázni kell, óvatoskodni, néha nem megy, néha nem érdekel, de alapvetően nem egy halálos dolog...
Zárógondolat: nekem egyszer azt mondták, ez nem betegség, hanem állapot! Juhééj, egész másképp érzem magam:)) de kérdem én: ki akar élete végéig állapotos lenni? Ejj...:)