Oldalainkon HTTP-sütiket használunk a jobb működésért. További részletek itt!

Ételek, amelyek az ember halálos ellenségei

Diabetes Portál



Ételek, amelyek az ember halálos ellenségei

 Élelmiszerek, amelyek mindennap itt vannak velünk. Szeretjük, rendszeresen fogyasztjuk őket, pedig akár halálosak is lehetnek. Vajon tudjuk, hogy a gyártók mely élelmiszereknél kerekítik le papíron nullára a bennük lévő transzzsírsav valódi értékét? Ételek, amelyek mindennaposak az ember életében, és nem is sejtjük róluk, hogy mennyire felelősek a súlyos betegségek kialakulásában. Pizza extra sajtfeltéttel, egy dobozos üdítő, egy fagyasztott croissant – mind-mind feketelistás lehet. A Huffington Post által közreadott interjúban a Los Angeles-i kardiológus, dr. Cynthia Thaik rántja le a leplet a hétköznapi „gyilkosokról”.

veszélyes ételek,

Gyorsétterem gyors eredménnyel

A korábban felsorolt összetevők – transzzsírsavak, cukor, só – kapcsán a gyorséttermi étkezés maga a megtestesült életveszély, hiszen az itt kapható ételekbe mindháromból jut bőséggel. A gyorséttermi menük már az első fogyasztásnál képesek akár 24 százalékkal szűkíteni az emberi szervezetben a vérszállító ereket.
 
Nemcsak a gyors ételnek, hanem általában a feldolgozott tartós élelmiszereknek is nagyon magas a sótartalmuk –  mondja Thaik. Nem hagyhatjuk ki a felsorolásból az instant leveseket és a szójaszószt sem, de a sós szusi és a hétköznapi kenyér is bűnös a megnövekedett sóbevitelben.
 

 

Forrás: MNO




Ha tetszett ez a cikk, oszd meg ismerőseiddel, kattints ide:

Diabétesz szakszótár

Afta

Nyálkahártya- vagy bőrfekély. Szürkésferér, vörös szélű, fájdalmas fekély többnyire... Tovább

OGTT:orális glukóz tolerancia teszt

A vizsgálatot éhgyomorra, legalább 10 órás koplalást követően végzik. A teszt... Tovább

Tovább a lexikonra

Hasznos volt számodra ez a cikk?

Mondd el mennyire!

Szavazatok száma:

Átlagos értékelés: 0.0

Legfrissebb hírek

Mi az a kényelmetlenség, amihez túl könnyen hozzászokunk? Mi az a kényelmetlenség, amihez túl könnyen hozzászokunk?
Meglepően sok olyan dolog van a mindennapjainkban, amely nem elég látványos ahhoz, hogy...
Teljes fogsor implantátum – megnyugtató megoldás a foghiányra Teljes fogsor implantátum – megnyugtató megoldás a foghiányra
A foghiány problémáját sokáig leginkább kivehető fogsorokkal oldották meg, ami sok...
Elmúlik valaha a PCOS? Elmúlik valaha a PCOS?
A policisztás ovárium szindróma diagnózisa sok nőnél ugyanazokat a kérdéseket veti fel....
A lábzsibbadás mögött akár cukorbetegség is állhat – ezért fontos a neurológiai kivizsgálás A lábzsibbadás mögött akár cukorbetegség is állhat – ezért fontos a neurológiai kivizsgálás
A lábzsibbadást sokan átmeneti, ártalmatlan panasznak gondolják. Előfordulhat, hogy valaki...
A cukortól valóban kihullhat a fogunk? A cukortól valóban kihullhat a fogunk?
A fogszuvasodás ma is az egyik leggyakoribb fogászati probléma, amely kortól függetlenül...
Karácsonyi öröm cukorbetegeknek: Házilag készített cukormentes mákos bejgli recept Karácsonyi öröm cukorbetegeknek: Házilag készített cukormentes mákos bejgli recept
Cukorbeteg vagy? Nem kell lemondanod a finom bejgliről karácsonykor! Mutatjuk a legjobb...
Milyen vércukormérőt érdemes venni? Részletes összehasonlítás és elemzés. Milyen vércukormérőt érdemes venni? Részletes összehasonlítás és elemzés.
Az alábbi cikkben összehasonlítottam a magyar piacon kapható vérukor mérőket és azok...
A vízivás fontossága cukorbetegként – mit kell tudnod róla? A vízivás fontossága cukorbetegként – mit kell tudnod róla?
Javítja a vízivás a vércukor szintet? Mennyit kell innia egy cukorbetegnek? Nemzetközi...
Hogyan lehet valaki dietetikus? Tippek és tanácsok Hogyan lehet valaki dietetikus? Tippek és tanácsok
Útmutató ahhoz, hogyan válhatsz dietetikussá: képzés, karrierutak, szakorvos állás...
Fáradtság, fejfájás, torokkaparás? – Lehet, hogy a klíma a hibás Fáradtság, fejfájás, torokkaparás? – Lehet, hogy a klíma a hibás
Ősszel újra előkerül a klíma távirányítója – ezúttal már nem a hőség ellen,...
címkék: