Oldalainkon HTTP-sütiket használunk a jobb működésért. További részletek itt!

Fél óránként másfél-két perc gyors gyaloglás már véd a diabétesz ellen

Diabetes Portál



Fél óránként másfél-két perc gyors gyaloglás már véd a diabétesz ellen

 Szinte már a csapból is az folyik, hogy minél többet mozgunk, annál jobban védjük egészségünket, ha még nem vagyunk cukorbetegek, akkor a kockázatot csökkenthetjük, ha pedig valaki már diabéteszes, jelentősen javíthatja állapotát.

 

 

 Angol kutatók 70 egészséges személy részvételével napi 9 órás ülőmunka mellett kétfajta mozgás anyagcsere hatásait vizsgálták. Egyik esetben a vizsgált személyek a napi munkavégzés előtt 30 percen át erőltetett menetben gyalogoltak, a másik esetben pedig munka közben félóránként másfél-két percen keresztül gyakorolták a gyors gyaloglást. A vizsgálat eredményei azt mutatták, hogy a félóránként végzett rövid időtartamú erőltetett mozgás előnyösebb hatású, mint a napi fél óra intenzív gyaloglás. (Szerintem a lényeg a rendszeres mozgás, mely leginkább hiányzik napjaink emberének az életéből – a referáló megjegyzése).

 

(Forrás: American Journal of Clinical Nutrition, 2013 július)

 




Ha tetszett ez a cikk, oszd meg ismerőseiddel, kattints ide:

Diabétesz szakszótár

A 2-es típusú cukorbetegség

2-es típusú diabetes mellitus   Mit kell tennem, ha cukorbeteg lettem? A... Tovább

Szilveszter

 Mi az a Szilveszter, mt ünneplünk Szilveszterkor, hogyan alakult ki Szilveszter... Tovább

Tovább a lexikonra

Hasznos volt számodra ez a cikk?

Mondd el mennyire!

Szavazatok száma:

Átlagos értékelés: 0.0

Legfrissebb hírek

5 jel, hogy a szokottabbnál stresszesebb vagy 5 jel, hogy a szokottabbnál stresszesebb vagy
A rohanós hétköznapokban sokszor fel sem tűnik, mennyi feszültséget cipelünk magunkkal....
Orvosi tűk – típusok, felhasználás, színek Orvosi tűk – típusok, felhasználás, színek
Bár sokan a tűket kizárólag fájdalmas injekciókkal társítják, valójában sokkal több...
Miért választanak másik orvost? – Így veszítesz pácienseket egy gyenge honlap miatt Miért választanak másik orvost? – Így veszítesz pácienseket egy gyenge honlap miatt
Hiába vagy kiváló szakember, ha a weboldalad elavult, lassú, vagy épp nincs is. A páciensek...
Cukorbarát vacsoraötletek, amiktől tényleg jóllaksz Cukorbarát vacsoraötletek, amiktől tényleg jóllaksz
Cukorbetegként sem kell lemondanod az ízekről – csak tudnod kell, mit és hogyan...
Ez az 5 kellemetlenség gyakori cukorbetegség esetén Ez az 5 kellemetlenség gyakori cukorbetegség esetén
A cukorbetegség önmagában is sok odafigyelést igényel, de vannak olyan kísérő tünetek,...
Cukorbetegség és foghíd: több összefüggés van, mint gondolnád Cukorbetegség és foghíd: több összefüggés van, mint gondolnád
Vérzik az ínyed? Mozognak a fogaid? Már hiányzik is egy-kettő? Ha cukorbeteg vagy, ezek nem...
Munka és egészség egyensúlyban: így választhatsz hozzád illő állást Munka és egészség egyensúlyban: így választhatsz hozzád illő állást
Diabéteszes vagy valamilyen egyéb betegséged van, és félsz, hogy nem tudsz teljes életet...
Cukorbetegként mikor fordulj belgyógyászhoz? – Amit jó, ha tudsz Cukorbetegként mikor fordulj belgyógyászhoz? – Amit jó, ha tudsz
Mikor érdemes cukorbetegként belgyógyászhoz fordulni? Cikkünkben megmutatjuk, milyen...
Cukorbetegség és a fogak: így jelezhetnek a korai szakaszban Cukorbetegség és a fogak: így jelezhetnek a korai szakaszban
Sokan nem is sejtik, hogy a szájüregük árulkodhat az általános egészségi állapotukról....
Cukormentes étlap a szálloda éttermében - Egészségtudatos szolgáltatásokat, több vendég! Cukormentes étlap a szálloda éttermében - Egészségtudatos szolgáltatásokat, több vendég!
Kínálj cukormentes fogásokat a szállodai étteremben, vonzz több egészségtudatos vendéget...
címkék: