Oldalainkon HTTP-sütiket használunk a jobb működésért. További részletek itt!

gyermek cukorbetegség tünetei

Diabetes Portál



Fontos, hogy a szülők minél többet tudjanak a gyermekeknél fellépő cukorbetegség tüneteiről

Az Egyesült Királyságban 2009-ben minden ezer gyermekre 1,93 1-es típusú diabéteszes jutott és a 0-9 éves korúak között arányuk 2001-2009 között 21%-kal nőtt. Ugyanezen időszakban a 10-19 éves korúaknál a 2-es típusú cukorbetegség 30,5%-kal vált gyakoribbá.

gyermek cukorbetegség tünetei

Fontos, hogy a szülők minél többet tudjanak a gyermekeknél fellépő cukorbetegség tüneteiről

Egy 2012. évi felmérés szerint az Egyesült Királyságban a szülőknek csupán 14%-a volt tisztában a cukorbetegségre utaló négy fő tünettel. Pedig ha idejében nem figyelnek fel rá, akár kóma révén halálhoz is vezethet a gyorsan kifejlődő 1-es típusú diabétesz. Éppen ezért elindították a 4T mozgalmat, azaz az angol nyelven t betűvel kezdődő 4 tünet fontosságára felhívni a figyelmet. Ezek: T mint toilette (gyakori WC-re menés), T mint thirsty (szomjúság), T mint tired (fáradékonyabb a szokásosnál) és végül T mint thinner (vékonyabb, csökken a testsúly).

(Talán nem ártana e tünetekre hangsúlyozottan felhívni itthon is a figyelmet, mivel a köztudat előterében csupán a tünetmentesen kifejlődő 2-es típusú cukorbetegség áll – a referáló megjegyzése).

(Forrás: JAMA, 2014. november, online)




Ha tetszett ez a cikk, oszd meg ismerőseiddel, kattints ide:

Diabétesz szakszótár

C-teszt

D-Cont Cabrio és Personal vércukormérő készülékekhez használható, nagy vérigényű tesztcsík. Tovább

Alfa-glukozidáz gátlók

 Gátolják a bélfalban található alfa-glukozidáz enzimet. Ez által mérséklik a... Tovább

Tovább a lexikonra

Hasznos volt számodra ez a cikk?

Mondd el mennyire!

Szavazatok száma:

Átlagos értékelés: 0.0

Legfrissebb hírek

5 jel, hogy a szokottabbnál stresszesebb vagy 5 jel, hogy a szokottabbnál stresszesebb vagy
A rohanós hétköznapokban sokszor fel sem tűnik, mennyi feszültséget cipelünk magunkkal....
Orvosi tűk – típusok, felhasználás, színek Orvosi tűk – típusok, felhasználás, színek
Bár sokan a tűket kizárólag fájdalmas injekciókkal társítják, valójában sokkal több...
Miért választanak másik orvost? – Így veszítesz pácienseket egy gyenge honlap miatt Miért választanak másik orvost? – Így veszítesz pácienseket egy gyenge honlap miatt
Hiába vagy kiváló szakember, ha a weboldalad elavult, lassú, vagy épp nincs is. A páciensek...
Cukorbarát vacsoraötletek, amiktől tényleg jóllaksz Cukorbarát vacsoraötletek, amiktől tényleg jóllaksz
Cukorbetegként sem kell lemondanod az ízekről – csak tudnod kell, mit és hogyan...
Ez az 5 kellemetlenség gyakori cukorbetegség esetén Ez az 5 kellemetlenség gyakori cukorbetegség esetén
A cukorbetegség önmagában is sok odafigyelést igényel, de vannak olyan kísérő tünetek,...
Cukorbetegség és foghíd: több összefüggés van, mint gondolnád Cukorbetegség és foghíd: több összefüggés van, mint gondolnád
Vérzik az ínyed? Mozognak a fogaid? Már hiányzik is egy-kettő? Ha cukorbeteg vagy, ezek nem...
Munka és egészség egyensúlyban: így választhatsz hozzád illő állást Munka és egészség egyensúlyban: így választhatsz hozzád illő állást
Diabéteszes vagy valamilyen egyéb betegséged van, és félsz, hogy nem tudsz teljes életet...
Cukorbetegként mikor fordulj belgyógyászhoz? – Amit jó, ha tudsz Cukorbetegként mikor fordulj belgyógyászhoz? – Amit jó, ha tudsz
Mikor érdemes cukorbetegként belgyógyászhoz fordulni? Cikkünkben megmutatjuk, milyen...
Cukorbetegség és a fogak: így jelezhetnek a korai szakaszban Cukorbetegség és a fogak: így jelezhetnek a korai szakaszban
Sokan nem is sejtik, hogy a szájüregük árulkodhat az általános egészségi állapotukról....
Cukormentes étlap a szálloda éttermében - Egészségtudatos szolgáltatásokat, több vendég! Cukormentes étlap a szálloda éttermében - Egészségtudatos szolgáltatásokat, több vendég!
Kínálj cukormentes fogásokat a szállodai étteremben, vonzz több egészségtudatos vendéget...
címkék: