Oldalainkon HTTP-sütiket használunk a jobb működésért. További részletek itt!

A gyermekkori mozgás előnyei, mozgással a dühkitörés ellen

Diabetes Portál



Túlsúlyos gyermekek dühkitörései ellen

Amerikai kutatók szerint a rendszeres testmozgás túlsúlyos és egészséges gyermekekben is csökkenti a düh és a harag megnyilvánulásait.

A túlsúlyos gyerekek és az agresszió

Ha már cukorbeteg vagy, olvasd el, mit tehetsz állapotod kezelésére: A kettes típusú cukorbetegség kezelése.

 

 

Mozgással a dühkitörés ellen

 

A témában elsőként közzétett tanulmányban 208 ülő életmódot folytató 7-11 éves gyermeket vizsgáltak, akik 10-15 héten keresztül iskola után vagy aerobic edzésen vettek részt vagy folytatták a megszokott inaktív életmódot.
„A testmozgásnak jelentős hatása van a gyermekek dühkifejezésére” – mondta dr. Catherine Davis, klinikai gyermekpszichológus. A düh és a harag kifejezésének mértékét egy becslőskálával vizsgálták, amelyben a dühkifejezés mértékét többek között az ajtóbecsapások és az ütések alapján becsülték meg.  „Az eredményeink azt mutatják, hogy a testedzés hatékony lehet túlsúlyos gyermekek dühkitöréseinek és agresszív viselkedésének a csökkentésében. A testgyakorlás csökkenti a gyermekekben a depresszió és a szorongás előfordulását is, így ez egy újabb ok arra, hogy a szülők és más gondviselők is rábírják a gyermekeket a testmozgásra” – mondta dr. Davis, akinek a kutatási eredményei kimutatták, hogy a rendszeres fizikai aktivitás nemcsak az elhízást csökkenti, hanem növeli a szellemi teljesítőképességet és a cukorbetegséghez vezető inzulinrezisztenciát is csökkenti.

 

 

A túlsúlyos gyerekek és az erőszakos viselkedés


Kimutatták, hogy túlsúlyos gyermekekben gyakoribb az erőszakos viselkedés és feléjük is több agresszió nyilvánul meg. A düh és az ellenséges magatartás gyermekkorban fiatalkorú bűnözéssel, serdülőkorban az ún. metabolikus szindrómával (ami később szívinfarktushoz, stroke-hoz és cukorbetegséghez vezethet), felnőttkorban pedig szív- és érrendszeri megbetegedésekkel társulhat.  A tanulmány nem tett különbséget  a gyermekek között a rossz, nem, szocioökonómiai státusz, edzettségi szint vagy az elhízás mértéke szerint. Bár minden edzésen résztvevő gyermeken jelentős súlycsökkenés volt megfigyelhető, a vizsgálat befejezésekor még mindig túlsúlyosak voltak.

 

 

A testedzés és az iskola utáni program


Egy következő vizsgálatban dr. Davis és munkatársai azt próbálják majd elemezni, hogy vajon a testedzés vagy csupán az iskola utáni programban való részvétel volt-e jó hatással a gyermekek szellemi teljesítőképességére. A nemrég közölt vizsgálatban kizárólag az edzésen résztvevő gyermekek jöttek be az intézetbe, az új vizsgálatoknál viszont a testedzést nem gyakorlók is be fognak jönni és művészeti vagy ügyességi foglalkozásokon és játékokban fognak részt venni. 

 

 

Hirdessen cukorbeteg portálunkon! Kedvező ár, nagy látogatottság! Tekintse meg médiaajánlatunkat itt

Forrás: diabetesonline.hu




Ha tetszett ez a cikk, oszd meg ismerőseiddel, kattints ide:

Diabétesz szakszótár

Buformin

lásd:biguanidok   Mit kell tennem, ha cukorbeteg lettem? A tennivalókról itt... Tovább

Bázis-inzulin

  Az inzulin-elválasztásnak az étkezési szünetekben és éjjel, alváskor folyamatosan... Tovább

Tovább a lexikonra

Hasznos volt számodra ez a cikk?

Mondd el mennyire!

Szavazatok száma:

Átlagos értékelés: 0.0

Legfrissebb hírek

Cukorbetegként mikor fordulj belgyógyászhoz? – Amit jó, ha tudsz Cukorbetegként mikor fordulj belgyógyászhoz? – Amit jó, ha tudsz
Mikor érdemes cukorbetegként belgyógyászhoz fordulni? Cikkünkben megmutatjuk, milyen...
Cukorbetegség és a fogak: így jelezhetnek a korai szakaszban Cukorbetegség és a fogak: így jelezhetnek a korai szakaszban
Sokan nem is sejtik, hogy a szájüregük árulkodhat az általános egészségi állapotukról....
Cukormentes étlap a szálloda éttermében - Egészségtudatos szolgáltatásokat, több vendég! Cukormentes étlap a szálloda éttermében - Egészségtudatos szolgáltatásokat, több vendég!
Kínálj cukormentes fogásokat a szállodai étteremben, vonzz több egészségtudatos vendéget...
Az ápolói munka legnagyobb kihívásai: ezzel néznek szembe nap-mint-nap az egészségügyben Az ápolói munka legnagyobb kihívásai: ezzel néznek szembe nap-mint-nap az egészségügyben
Az ápolói munka nap-mint-nap komoly fizikai és mentális kihívásokkal jár. Tudd meg, milyen...
5 gyakori hiba, amit egy friss cukorbeteg elkövet 5 gyakori hiba, amit egy friss cukorbeteg elkövet
A diagnózis után hirtelen rengeteg információ zúdul rád: mit ehetsz, mikor kell mérned a...
Hogyan mérjük meg a cukrunkat diszkréten étteremben? Hogyan mérjük meg a cukrunkat diszkréten étteremben?
Ha cukorbetegséggel élsz, a vércukorszint rendszeres ellenőrzése az életed része, akár...
Egyre több településen van bajban a háziorvosi rendelés: egyre kevesebb az orvos Egyre több településen van bajban a háziorvosi rendelés: egyre kevesebb az orvos
A háziorvosi ellátás hiánya egyre több településen okoz problémát Magyarországon. A...
Hogyan zajlik a sérv műtét és mire számítsunk? Hogyan zajlik a sérv műtét és mire számítsunk?
A sérv gyakran fájdalommal és mozgáskorlátozottsággal járó állapot, amely sokak életét...
Utazás cukorbetegként: hogyan készülj fel? Utazás cukorbetegként: hogyan készülj fel?
Cukorbetegként az utazás különös előkészületeket igényel, különösen, ha szállodában...
Pályakezdő dietetikus - Hogyan indulhatsz el? Pályakezdő dietetikus - Hogyan indulhatsz el?
Indulj el sikeresen dietetikusként! Tippek a pályakezdéshez, álláskereséshez,...
címkék: