Oldalainkon HTTP-sütiket használunk a jobb működésért. További részletek itt!

Vigyázat, a cukorbetegség túlkezelhető!

Diabetes Portál



Vigyázat, a cukorbetegség túlkezelhető!

A diabéteszesek túlkezelésével a cukorbetegek vércukorszintje akár túl alacsonnyá is válhat, ami legalább olyan veszélyes állapot, mint a betegség miatti magas vércukorszint, áll egy új vizsgálat alapján készült tanulmányban.

 
 
A Cardiff Egyetem kutatói a The Lancet nevű patinás, brit orvostudományi folyóiratban tették közzé kutatási eredményeiket, amelyekhez 50 000, 2-es típusú diabétesszel diagnosztizált beteg adatainak tanulmányozásával jutottak. Az eredményeik azt mutatták, hogy a komolyan alacsonyabb szintre esett vércukorszint megemelte a halálozás kockázatát.
 
Kiderült továbbá, hogy különbség mutatkozik azon betegek halálozási kockázatai között, akiket inzulin injekciókkal, illetve tablettákkal kezelnek. A vizsgálódás kimutatta, hogy a 7,5% körüli HbA1c szinttel (azon vörösvértestek aránya, amelyekhez glukóz kapcsolódik) rendelkező betegek halálozási kockázata a legalacsonyabb, ugyanakkor a 6,4%-os szint esetében több mint felével nőtt a halálozás valószínűsége a vizsgált esetekben. Az egyébként is magasabb rizikójú csoportba tartozók esetében ugrott meg ilyenkor a halálozási kockázat a legnagyobb mértékben, mintegy 80%-kal. A halálozási kockázat ugyanakkor hangsúlyosabban jelentkezett azoknál, akik inzulin-alapú kezelést kaptak, mint azok esetében, akik kombinált hatóanyagokat kaptak a cukorbetegségük kezelésére.
 
A kutatók ugyanakkor felhívták a figyelmet arra, hogy az inzulinnal kezeltek ezek ismeretében se hagyják abba a kezelést, mert a felszínre került megemelkedett kockázati hajlamot több tényező is befolyásolhatja, többek között, például az életkor, a további egészségügyi panaszok, illetve a diabétesz fennállásának ideje is.
 

Forrás: betegszoba.hu




Ha tetszett ez a cikk, oszd meg ismerőseiddel, kattints ide:

Diabétesz szakszótár

Insulin sensitizer készítmények

Inzulinrezisztenciát csökkentő és ez által inzulinérzékenységet fokozó... Tovább

Biguanidok

Vércukorszint csökkentő szerek. Döntően a máj glukóz kibocsátásának csökkentésével,... Tovább

Tovább a lexikonra

Hasznos volt számodra ez a cikk?

Mondd el mennyire!

Szavazatok száma:

Átlagos értékelés: 0.0

Legfrissebb hírek

5 jel, hogy a szokottabbnál stresszesebb vagy 5 jel, hogy a szokottabbnál stresszesebb vagy
A rohanós hétköznapokban sokszor fel sem tűnik, mennyi feszültséget cipelünk magunkkal....
Orvosi tűk – típusok, felhasználás, színek Orvosi tűk – típusok, felhasználás, színek
Bár sokan a tűket kizárólag fájdalmas injekciókkal társítják, valójában sokkal több...
Miért választanak másik orvost? – Így veszítesz pácienseket egy gyenge honlap miatt Miért választanak másik orvost? – Így veszítesz pácienseket egy gyenge honlap miatt
Hiába vagy kiváló szakember, ha a weboldalad elavult, lassú, vagy épp nincs is. A páciensek...
Cukorbarát vacsoraötletek, amiktől tényleg jóllaksz Cukorbarát vacsoraötletek, amiktől tényleg jóllaksz
Cukorbetegként sem kell lemondanod az ízekről – csak tudnod kell, mit és hogyan...
Ez az 5 kellemetlenség gyakori cukorbetegség esetén Ez az 5 kellemetlenség gyakori cukorbetegség esetén
A cukorbetegség önmagában is sok odafigyelést igényel, de vannak olyan kísérő tünetek,...
Cukorbetegség és foghíd: több összefüggés van, mint gondolnád Cukorbetegség és foghíd: több összefüggés van, mint gondolnád
Vérzik az ínyed? Mozognak a fogaid? Már hiányzik is egy-kettő? Ha cukorbeteg vagy, ezek nem...
Munka és egészség egyensúlyban: így választhatsz hozzád illő állást Munka és egészség egyensúlyban: így választhatsz hozzád illő állást
Diabéteszes vagy valamilyen egyéb betegséged van, és félsz, hogy nem tudsz teljes életet...
Cukorbetegként mikor fordulj belgyógyászhoz? – Amit jó, ha tudsz Cukorbetegként mikor fordulj belgyógyászhoz? – Amit jó, ha tudsz
Mikor érdemes cukorbetegként belgyógyászhoz fordulni? Cikkünkben megmutatjuk, milyen...
Cukorbetegség és a fogak: így jelezhetnek a korai szakaszban Cukorbetegség és a fogak: így jelezhetnek a korai szakaszban
Sokan nem is sejtik, hogy a szájüregük árulkodhat az általános egészségi állapotukról....
Cukormentes étlap a szálloda éttermében - Egészségtudatos szolgáltatásokat, több vendég! Cukormentes étlap a szálloda éttermében - Egészségtudatos szolgáltatásokat, több vendég!
Kínálj cukormentes fogásokat a szállodai étteremben, vonzz több egészségtudatos vendéget...
címkék: