Oldalainkon HTTP-sütiket használunk a jobb működésért. További részletek itt!

1978-ban sikerült először szintetikusan előállítani azt az inzulintípust, ami megegyezett az emberi inzulin szerkezetével. Ezeket humán inzulinoknak nevezték el és 1982-ben el is kezdték forgalmazásukat.

Diabetes Portál



A reménytelenségtől a modern inzulinig

A XIX. századig csak találgatni tudtak az orvosok, mi is okozhatja a cukorbetegek egyre rosszabb állapotát és sok-sok ember halálát. Amikor rájöttek arra, hogy a szervezetnek az inzulin segítségére van szüksége ahhoz, hogy a glukózt fel tudja dolgozni, sokáig tanácstalanok voltak, hogy hogyan is lehetne pótolni a hiányzó hormont.

Számos igen furcsa módszerrel próbálkoztak: egyesek még azzal is kísérleteztek, hogy friss hasnyálmirigyet etessenek a betegekkel- természetesen kínos kudarcot vallva. Az inzulinbetegek szinte kizárólag gyermekek voltak és a megfelelő terápia hiányában naponta egy csésze főzőolajat kaptak – de sajnos ez sem tudta őket sokáig életben tartani.
 
1921-ben igazi áttörést ért el Dr. Frederick Banting, amikor is rájött arra, hogyan is lehet inzulint nyerni kutyák hasnyálmirigyéből. Az akkori orvosok igen szkeptikusok voltak, ám Banting nem hagyta abba a kísérletezést.Az első, inzulinnal „kezelt” betegnél, egy 14 éves gyereknél enyhe javulást tapasztalt. Tovább finomított az eljáráson és hat héttel később a fiúnál, Leonardnál már lényeges javulást ért el.

A felfedezést követően szinte csodaszámba ment az inzulinnal kezelt betegek javulása. Banting és kollégája, Macleod Nobel-díjat kapott a felfedezésért. Nem kellett sokat várni az inzulin ipari gyártására sem: disznók és tehenek hasnyálmirigyéből egyre nagyobb mennyiséget állítottak elő. Sok beteg azonban allergiás volt erre az inzulinra így az ő megmentésükre tovább kísérleteztek a kutatók. 1978-ban sikerült először szintetikusan előállítani azt az inzulintípust, ami megegyezett az emberi inzulin szerkezetével. Ezeket humán inzulinoknak nevezték el és 1982-ben el is kezdték forgalmazásukat.

A kutatók ezt követően olyan inzulinok kifejlesztését kezdték el, amelyek hatása még a humán inzulinokénál is gyorsabb és egyenletesebb, ezeket analóg inzulinoknak nevezték el. A betegek életmódjához, étkezési szokásaihoz jobban alkalmazkodó modern inzulinokkal kisebb a kórosan alacsony vércukorszint kialakulásának kockázata a hagyományos inzulinokhoz képest, általában mérsékeltebb a vércukorszint ingadozása és használatuknál kisebb a további testsúly-növekedés (hízás) veszélye is.




Ha tetszett ez a cikk, oszd meg ismerőseiddel, kattints ide:

Kapcsolódó tartalmak:

További cikkek ebben a témában

Diabétesz szakszótár

Anaerob

Anaerob mozgásról akkor beszélünk, amikor az izommunkához szükséges energia... Tovább

Dohányfüst

A dohány, elsősorban a cigaretta elégése során keletkező, több mint 4000 egészségre káros... Tovább

Tovább a lexikonra

Hasznos volt számodra ez a cikk?

Mondd el mennyire!

Szavazatok száma:

Átlagos értékelés: 0.0

Legfrissebb hírek

Mi az a kényelmetlenség, amihez túl könnyen hozzászokunk? Mi az a kényelmetlenség, amihez túl könnyen hozzászokunk?
Meglepően sok olyan dolog van a mindennapjainkban, amely nem elég látványos ahhoz, hogy...
Teljes fogsor implantátum – megnyugtató megoldás a foghiányra Teljes fogsor implantátum – megnyugtató megoldás a foghiányra
A foghiány problémáját sokáig leginkább kivehető fogsorokkal oldották meg, ami sok...
Elmúlik valaha a PCOS? Elmúlik valaha a PCOS?
A policisztás ovárium szindróma diagnózisa sok nőnél ugyanazokat a kérdéseket veti fel....
A lábzsibbadás mögött akár cukorbetegség is állhat – ezért fontos a neurológiai kivizsgálás A lábzsibbadás mögött akár cukorbetegség is állhat – ezért fontos a neurológiai kivizsgálás
A lábzsibbadást sokan átmeneti, ártalmatlan panasznak gondolják. Előfordulhat, hogy valaki...
A cukortól valóban kihullhat a fogunk? A cukortól valóban kihullhat a fogunk?
A fogszuvasodás ma is az egyik leggyakoribb fogászati probléma, amely kortól függetlenül...
Karácsonyi öröm cukorbetegeknek: Házilag készített cukormentes mákos bejgli recept Karácsonyi öröm cukorbetegeknek: Házilag készített cukormentes mákos bejgli recept
Cukorbeteg vagy? Nem kell lemondanod a finom bejgliről karácsonykor! Mutatjuk a legjobb...
Milyen vércukormérőt érdemes venni? Részletes összehasonlítás és elemzés. Milyen vércukormérőt érdemes venni? Részletes összehasonlítás és elemzés.
Az alábbi cikkben összehasonlítottam a magyar piacon kapható vérukor mérőket és azok...
A vízivás fontossága cukorbetegként – mit kell tudnod róla? A vízivás fontossága cukorbetegként – mit kell tudnod róla?
Javítja a vízivás a vércukor szintet? Mennyit kell innia egy cukorbetegnek? Nemzetközi...
Hogyan lehet valaki dietetikus? Tippek és tanácsok Hogyan lehet valaki dietetikus? Tippek és tanácsok
Útmutató ahhoz, hogyan válhatsz dietetikussá: képzés, karrierutak, szakorvos állás...
Fáradtság, fejfájás, torokkaparás? – Lehet, hogy a klíma a hibás Fáradtság, fejfájás, torokkaparás? – Lehet, hogy a klíma a hibás
Ősszel újra előkerül a klíma távirányítója – ezúttal már nem a hőség ellen,...
címkék: 1-es típusú cukorbetegség, 2-es típusú cukorbetegség, inzulin