Oldalainkon HTTP-sütiket használunk a jobb működésért. További részletek itt!

Diabétesz Világnap Kaposváron 2010. november 20-án. Kulturális és életmód programok.,

Diabetes Portál



Diabétesz Világnap Kaposváron 2010. november 20-án!

SZERETETTEL VÁRJUK  KAPOSVÁRON A DIABÉTESZ VILÁGNAPON! Igen! Ismét eljött az a nap, amely nekünk, cukorbetegeknek nagyon fontos az életünkben! Ez pedig nem más, mint a Diabétesz Világnap!  Eltelt egy év, s míg tavaly Debrecenbe, az idén Kaposvárra várjuk sorstársainkat és az érdeklődőket! Olyan programot állítottunk össze, melyből tanulhat minden cukorbeteg, s nem diabéteszes is! A tanulás mellett különböző kulturális, szűrő és életmód programok,  vásárlási és ismerkedési lehetőségek is várják Önöket a  rendezvény helyszínén és épülő, szépülő városunkban!

 

Programunk időpontja:

2010. november 20-án. 10.00-16,30 óráig.
 

Helye:


Városi Sportcsarnok és intézményei 7400. Kaposvár, Zaranyi u. 1.

A 10.00 órakor kezdődő programban a résztvevőket köszönti Ferkáné Pellérdi Zsuzsanna a Magyar Cukorbetegek Kaposvári Egyesülete elnöke;  Szita Károly Kaposvár polgármestere; Gelencsér Attila Somogy Megye közgyűlésének elnöke; Kincses János a Magyar Cukorbete-gek Országos Szövetsége elnöke,  prof. dr. Winkler Gábor  a Magyar Diabetes Társaság elnöke és prof.dr.Madácsy László a Nemzetközi Diabétesz Szövetség képviselője.

10.20 –tól előadás hangzik el  dr. Dezső Enikő diabetológus, endokrinológus főorvos asszony-tól a „Cukorbeteg gondozás Somogy megyében, különös tekintettel a II-es típusú cukorbete-gek számának növekedésére.” címmel.

10.50
-től prof. dr. Winkler Gábor  a Finn-drisk vizsgálatról tájékoztatja  a hallgatóságot.

11.20-
tól prof. dr. Jermendy György: Az önellenérzés fontossága a II-es típusú cukorbetegek kezelésében” címmel  tart  előadást.

11.50
-től Nagy Attila  a 77. Elektronika Kft. kereskedelmi igazgatója ismerteti a D-cont.hu új internetes portál használatát és bemutatja annak működését a gyakorlatban is.

12.20
– 14.00  Ebéd

14.00-
Sebkezelés elmélete és gyakorlata a másodlagosan gyógyuló diabétesz láb ellátásában.
           Ea: Rising Károlyné

14.20
-tól A Diabetes újságban megjelent Diabétesz teszt értékelése. Előadó Béki János  mar-keting manager

14.30
Az „Év Diabetikus Terméke” díj átadása

14.45
-  Meglepetés műsor

15.30
  Tombola sorsolás

16.30 
A rendezvény zárása

A rendezvény helyszínén a sportcsarnok mellett egész nap ott lesz a „Magyarország Át-fogó Egészségvédelmi Szűrőprogramja” keretében egy szűrőkamion ahol belgyógyászati, kardiológiai, hipertóniai, tüdőgyógyászati  és testanalízis vizsgálatokra kerül sor.

Rendezvényünk fő támogatója: 

77 Elektronika Kft

 

Kiemelt támogatója:      


Városi Sportcsarnok és Intézményei; Kaposvár Megyei Jogú Város

Rendezvényünk fővédnöke: 


Szita Károly Kaposvár polgármestere

A rendezvénnyel kapcsolatban felvilágosítást ad Ferkáné P. Zsuzsa a 06/70/2537627-es telefonon illetve a pellzsu@gmail.com e-mail címen.

SZERETETTEL VÁRJA  A MACOSZ ÉS A MCKE TAGSÁGA ÉS KAPOSVÁR!

Forrás: Macosz




Ha tetszett ez a cikk, oszd meg ismerőseiddel, kattints ide:

Kapcsolódó tartalmak:

További cikkek ebben a témában

Diabétesz szakszótár

Anafilaxia

Antigén és ellenanyag találkozásakor kialakuló túlérzékenység. Három stádiuma van: 1. A... Tovább

Angiopátia

   A kis és nagy verőerek károsodása (mikro- és makroangiopátia). A cukorbetegség... Tovább

Tovább a lexikonra

Hasznos volt számodra ez a cikk?

Mondd el mennyire!

Szavazatok száma:

Átlagos értékelés: 0.0

Legfrissebb hírek

Fáradtság, fejfájás, torokkaparás? – Lehet, hogy a klíma a hibás Fáradtság, fejfájás, torokkaparás? – Lehet, hogy a klíma a hibás
Ősszel újra előkerül a klíma távirányítója – ezúttal már nem a hőség ellen,...
Mire figyelj, ha egészségügyi tartalmat posztolsz TikTokon? Mire figyelj, ha egészségügyi tartalmat posztolsz TikTokon?
A TikTok ma már nemcsak szórakoztató videók platformja, hanem egyre több felhasználó...
Cukorbetegség és az idegrendszer: miért fontos a neurológiai vizsgálat? Cukorbetegség és az idegrendszer: miért fontos a neurológiai vizsgálat?
A cukorbetegség idegrendszeri szövődményeket okozhat: neuropátia, fájdalom, érzéskiesés....
5 jel, hogy a szokottabbnál stresszesebb vagy 5 jel, hogy a szokottabbnál stresszesebb vagy
A rohanós hétköznapokban sokszor fel sem tűnik, mennyi feszültséget cipelünk magunkkal....
Orvosi tűk – típusok, felhasználás, színek Orvosi tűk – típusok, felhasználás, színek
Bár sokan a tűket kizárólag fájdalmas injekciókkal társítják, valójában sokkal több...
Miért választanak másik orvost? – Így veszítesz pácienseket egy gyenge honlap miatt Miért választanak másik orvost? – Így veszítesz pácienseket egy gyenge honlap miatt
Hiába vagy kiváló szakember, ha a weboldalad elavult, lassú, vagy épp nincs is. A páciensek...
Cukorbarát vacsoraötletek, amiktől tényleg jóllaksz Cukorbarát vacsoraötletek, amiktől tényleg jóllaksz
Cukorbetegként sem kell lemondanod az ízekről – csak tudnod kell, mit és hogyan...
Ez az 5 kellemetlenség gyakori cukorbetegség esetén Ez az 5 kellemetlenség gyakori cukorbetegség esetén
A cukorbetegség önmagában is sok odafigyelést igényel, de vannak olyan kísérő tünetek,...
Cukorbetegség és foghíd: több összefüggés van, mint gondolnád Cukorbetegség és foghíd: több összefüggés van, mint gondolnád
Vérzik az ínyed? Mozognak a fogaid? Már hiányzik is egy-kettő? Ha cukorbeteg vagy, ezek nem...
Munka és egészség egyensúlyban: így választhatsz hozzád illő állást Munka és egészség egyensúlyban: így választhatsz hozzád illő állást
Diabéteszes vagy valamilyen egyéb betegséged van, és félsz, hogy nem tudsz teljes életet...
címkék: 1-es típusú cukorbetegség, 2-es típusú cukorbetegség, cukorbetegség megelőzése