A cukorbetegség, orvosi nevén diabetes mellitus egyik jellegzetes tünete a normálisnál nagyobb mennyiségű vizelet ürítése (polyuria) és a fokozott szomjúságérzet, amely az átlagosnál nagyobb mennyiségű folyadék fogyasztására készteti a beteget (polydipsia).
Ennek oka valóban a magas vércukorszintben keresendő. Normál körülmények között ugyanis a vizeletben nincs cukor, amikor azonban a vesén átszűrődő vér cukortartalma meghalad egy határértéket, a cukor bekerül a szűrletbe. Ez a folyadék még nem azonos összetételű a végleges vizelettel: anyagok szívódnak vissza belőle és választódnak ki bele a vesecsatornácskákban, felhígul, vagy éppen töményebbé válik a szervezet igényeinek megfelelően.
Itt jön képbe két fontos fogalom: a diffúzió és az ozmózis. Az ozmózis lényege, hogy két, egymástól féligáteresztő vagy áteresztő hártyával elválasztott közegben ha valamilyen oldott anyag (pl. cukor) eltérő koncentrációban van jelen a hártya két oldalán, oldószer (víz) áramlik a kisebb koncentrációjú helyről a nagyobb koncentrációjú felé. No igen, elég bonyolultan hangzik, de a lényeg az, hogy a természet a koncentrációkülönbségek kiegyenlítésére törekszik a folyadékáramlás (diffúzió) révén.
Visszatérve a veséhez: a csatornácskában a magas vércukorszint miatt sok cukor van, ami nem képes onnan visszaszívódni. Mivel a csatornán kívül kevés a cukor, belül meg sok, víz áramlik kívülről befelé, hogy a hártya (a csatornácska fala) két oldalán kiegyenlítődjék a koncentrációkülönbség. Így jóval nagyobb mennyiségű víz ürül ki a vizelettel, mint normálisan.
Az így elvesztett vízmennyiség hiányként jelentkezik a szervezet számára, ezért fokozott szomjúság lép fel, és a cukorbeteg nagyon sok folyadékot iszik. Fontos tudni, hogy itt a nagymértékű folyadékfogyasztás nem oka, hanem következménye a túlzott vizeletürítésnek. Mivel a vizeletürítés általában magányos műfaj, és nem beszédtéma, legtöbbször a polydipsia, azaz a nagymennyiségű folyadék megivása tűnik fel a környezetnek.
Forrás: Geographic.hu
