Oldalainkon HTTP-sütiket használunk a jobb működésért. További részletek itt!

Mindössze öt perc szabadban végzett mozgás is jelentékenyen javítja a mentális egészséget - derült ki egy új kutatásból.

Diabetes Portál



Már napi öt perc mozgás a szabadban csodákat tesz

    Az angliai Essex Egyetem kutatóinak megállapítása szerint már öt percnyi, szabadban végzett séta, kertészkedés vagy kerékpározás is javítja a hangulatot és az önbecsülést.

futás

 

 Kutatók vizsgálták!

 



Az Environmental Science and Technology című szaklapban közétett tanulmányukban a kutatók felhívták a figyelmet az öngyógyítás ezen természetes módjára, amelyről úgy vélik, hogy jelentős népegészségügyi előnye lehet.

Jules Pretty és Jo Barton, a kutatás vezetői hangsúlyozták, hogy eddig nem tudták pontosan, hogy milyen időtartamú mozgás szükséges az egészségügyi előnyök megjelenéséhez. Felmérésükben 1252, különböző életkorú, nemű és mentális egészségügyi állapotú ember adatait elemezték.

 

 

Eredmény: Napi 5 perc mozgás csodákra képes

 

 


Megállapították, hogy a legnagyobb egészségügyi változások a fiataloknál és a mentális problémákkal küszködőknél jelentkeztek. Az utóbbi csoportnál nem volt jelentősége a kornak vagy a társadalmi helyzetnek. Az önértékelésre 5 perc szabadban végzett mozgás már igen jó hatással volt, a legpozitívabb hatásuk a víz melletti zöld területeknek mutatkozott.

Forrás: Life network




Ha tetszett ez a cikk, oszd meg ismerőseiddel, kattints ide:

Kapcsolódó tartalmak:

További cikkek ebben a témában

Diabétesz szakszótár

Laktáz

A laktáz enzim, amely a vékonybélben termelődik. A laktáz nevű diszacharidot-amely a tejben,... Tovább

Cellulit

A cellulit vagy más néven narancsbőr a bőr göröngyös, narancshéjra emlékeztető... Tovább

Tovább a lexikonra

Hasznos volt számodra ez a cikk?

Mondd el mennyire!

Szavazatok száma:

Átlagos értékelés: 0.0

Legfrissebb hírek

Mi az a kényelmetlenség, amihez túl könnyen hozzászokunk? Mi az a kényelmetlenség, amihez túl könnyen hozzászokunk?
Meglepően sok olyan dolog van a mindennapjainkban, amely nem elég látványos ahhoz, hogy...
Teljes fogsor implantátum – megnyugtató megoldás a foghiányra Teljes fogsor implantátum – megnyugtató megoldás a foghiányra
A foghiány problémáját sokáig leginkább kivehető fogsorokkal oldották meg, ami sok...
Elmúlik valaha a PCOS? Elmúlik valaha a PCOS?
A policisztás ovárium szindróma diagnózisa sok nőnél ugyanazokat a kérdéseket veti fel....
A lábzsibbadás mögött akár cukorbetegség is állhat – ezért fontos a neurológiai kivizsgálás A lábzsibbadás mögött akár cukorbetegség is állhat – ezért fontos a neurológiai kivizsgálás
A lábzsibbadást sokan átmeneti, ártalmatlan panasznak gondolják. Előfordulhat, hogy valaki...
A cukortól valóban kihullhat a fogunk? A cukortól valóban kihullhat a fogunk?
A fogszuvasodás ma is az egyik leggyakoribb fogászati probléma, amely kortól függetlenül...
Karácsonyi öröm cukorbetegeknek: Házilag készített cukormentes mákos bejgli recept Karácsonyi öröm cukorbetegeknek: Házilag készített cukormentes mákos bejgli recept
Cukorbeteg vagy? Nem kell lemondanod a finom bejgliről karácsonykor! Mutatjuk a legjobb...
Milyen vércukormérőt érdemes venni? Részletes összehasonlítás és elemzés. Milyen vércukormérőt érdemes venni? Részletes összehasonlítás és elemzés.
Az alábbi cikkben összehasonlítottam a magyar piacon kapható vérukor mérőket és azok...
A vízivás fontossága cukorbetegként – mit kell tudnod róla? A vízivás fontossága cukorbetegként – mit kell tudnod róla?
Javítja a vízivás a vércukor szintet? Mennyit kell innia egy cukorbetegnek? Nemzetközi...
Hogyan lehet valaki dietetikus? Tippek és tanácsok Hogyan lehet valaki dietetikus? Tippek és tanácsok
Útmutató ahhoz, hogyan válhatsz dietetikussá: képzés, karrierutak, szakorvos állás...
Fáradtság, fejfájás, torokkaparás? – Lehet, hogy a klíma a hibás Fáradtság, fejfájás, torokkaparás? – Lehet, hogy a klíma a hibás
Ősszel újra előkerül a klíma távirányítója – ezúttal már nem a hőség ellen,...
címkék: egészséges életmód