Oldalainkon HTTP-sütiket használunk a jobb működésért. További részletek itt!

A sok sót fogyasztó embereknél nem nagyobb valószínűsége a magas vérnyomásnak, és kisebb eséllyel haltak meg szívbetegségben, mint azok, akik kevesebb sót vettek magukhoz.

Diabetes Portál


Szerző: MTI


Sófogyasztás kontra szívkockázat

  A sok sót fogyasztó embereknél nem nagyobb valószínűsége a magas vérnyomásnak, és kisebb eséllyel haltak meg szívbetegségben, mint azok, akik kevesebb sót vettek magukhoz - állapították meg kutatók egy európai tanulmányban. hirdetés


Az eredmények nem támasztják alá a jelenlegi ajánlásokat, melyek a sóbevitel csökkentését célozzák meg a népesség körében – ismerte el Jan Staessen vezető szerző, a belgiumi Leuveni Egyetem munkatársa. Hozzátette, hogy a mostani irányelvek rövidtávú tanulmányokon alapszanak, melyekbe olyan önkénteseket vontak be, akik átmenetileg vállalták az alacsony vagy magas sótartalmú diétát.

A jelenlegi amerikai ajánlások szerint a napi sófogyasztást érdemes 2300 milligramm alatt tartani, sőt a magas vérnyomás által veszélyeztetett embereknek még ennél is kevesebbet, legfeljebb 1500 milligrammot javasolnak naponta.

A mostani kutatáshoz két korábbi, összesen 3700 európai embert érintő tanulmány adatait értékelték. A résztvevők sófogyasztását vizeletmintáik elemzésével állapították meg a tanulmányok indulásakor. Ennek alapján három (alacsony, közepes és magas sófogyasztású) csoportba osztották az embereket. Ekkor a résztvevők kétharmadának normális volt a vérnyomása, egyiküknek sem volt szívbetegsége.

A nyolcéves követési idő végén megállapították, hány embernél diagnosztizáltak közben szívbetegséget vagy magas vérnyomást. Kiderült, hogy a három csoport között nem volt különbség a szív- és érrendszeri betegségek arányában, sőt a szívbetegségek miatti halálozás éppen a legkevesebb sót fogyasztók csoportjában volt a legmagasabb (4 százalék), és a legalacsonyabb (1 százalék) azok körében, akik a legtöbb sót ették. Mindhárom csoportban a normál vérnyomással indulók mintegy negyedének lett magas a vérnyomása a követés végére

www.index.hu

Forrás: www.m.index.hu




Ha tetszett ez a cikk, oszd meg ismerőseiddel, kattints ide:

Kapcsolódó tartalmak:

További cikkek ebben a témában

Diabétesz szakszótár

Cukorhelyettesítő anyagok

Gyümölcscukor (fruktóz), szorbit, maltit. Energiaértékük megegyezik a répacukoréval a... Tovább

B1-vitamin

  B1-vitamin Tiamin: vízben jól oldódó, hőre érzékeny vegyület. Jelentős szerepe van... Tovább

Tovább a lexikonra

Hasznos volt számodra ez a cikk?

Mondd el mennyire!

Szavazatok száma:

Átlagos értékelés: 0.0

Legfrissebb hírek

Mi az a kényelmetlenség, amihez túl könnyen hozzászokunk? Mi az a kényelmetlenség, amihez túl könnyen hozzászokunk?
Meglepően sok olyan dolog van a mindennapjainkban, amely nem elég látványos ahhoz, hogy...
Teljes fogsor implantátum – megnyugtató megoldás a foghiányra Teljes fogsor implantátum – megnyugtató megoldás a foghiányra
A foghiány problémáját sokáig leginkább kivehető fogsorokkal oldották meg, ami sok...
Elmúlik valaha a PCOS? Elmúlik valaha a PCOS?
A policisztás ovárium szindróma diagnózisa sok nőnél ugyanazokat a kérdéseket veti fel....
A lábzsibbadás mögött akár cukorbetegség is állhat – ezért fontos a neurológiai kivizsgálás A lábzsibbadás mögött akár cukorbetegség is állhat – ezért fontos a neurológiai kivizsgálás
A lábzsibbadást sokan átmeneti, ártalmatlan panasznak gondolják. Előfordulhat, hogy valaki...
A cukortól valóban kihullhat a fogunk? A cukortól valóban kihullhat a fogunk?
A fogszuvasodás ma is az egyik leggyakoribb fogászati probléma, amely kortól függetlenül...
Karácsonyi öröm cukorbetegeknek: Házilag készített cukormentes mákos bejgli recept Karácsonyi öröm cukorbetegeknek: Házilag készített cukormentes mákos bejgli recept
Cukorbeteg vagy? Nem kell lemondanod a finom bejgliről karácsonykor! Mutatjuk a legjobb...
Milyen vércukormérőt érdemes venni? Részletes összehasonlítás és elemzés. Milyen vércukormérőt érdemes venni? Részletes összehasonlítás és elemzés.
Az alábbi cikkben összehasonlítottam a magyar piacon kapható vérukor mérőket és azok...
A vízivás fontossága cukorbetegként – mit kell tudnod róla? A vízivás fontossága cukorbetegként – mit kell tudnod róla?
Javítja a vízivás a vércukor szintet? Mennyit kell innia egy cukorbetegnek? Nemzetközi...
Hogyan lehet valaki dietetikus? Tippek és tanácsok Hogyan lehet valaki dietetikus? Tippek és tanácsok
Útmutató ahhoz, hogyan válhatsz dietetikussá: képzés, karrierutak, szakorvos állás...
Fáradtság, fejfájás, torokkaparás? – Lehet, hogy a klíma a hibás Fáradtság, fejfájás, torokkaparás? – Lehet, hogy a klíma a hibás
Ősszel újra előkerül a klíma távirányítója – ezúttal már nem a hőség ellen,...
címkék: étkezés, diéta