Oldalainkon HTTP-sütiket használunk a jobb működésért. További részletek itt!

SZÉP program, miről szól?

Diabetes Portál



Indul a SZÉP program

2008. május 16-án, az IQ-MEDicina sajtótájékoztató keretében mutatta be a szaksajtónak SZÉP-re keresztelt forradalmian új, kockázatbecslő programját. „A SZÉP – szűrés az életért program” – mondta Arnold Csaba, a program vezetője.

Szűréssel az Életért Program

Ha már cukorbeteg vagy, olvasd el, mit tehetsz állapotod kezelésére: A kettes típusú cukorbetegség kezelése.

 

 

Ingyenes kockázatbecslő program

 

Ez egy olyan ingyenes, mindenki számára könnyen kezelhető digitális kockázatbecslő program, mely statisztikai adatok alapján, grafikonokon és szövegesen egyaránt kimutatja, hogy a betegnek, meghatározott adatok megadása alapján – optimális görbével együtt – milyen esélyei vannak koszorúér-betegség kialakulására – tette hozzá a professzor, mikor a Szív- és Érbetegségi Prevenció Programról beszélt. Nemcsak előrevetít, hanem segítséget is nyújt a program.

 

 

SZÉP-magas vérnyomás, koleszterin-szint

 

Egy-két oldalon keresztül „Kezelési tervet” is ajánl, melyben felvázolja, hogy – magas vérnyomású, dohányzó, vagy magas koleszterin-szintű betegek esetén – különböző gyógyszerek használatával milyen arányban csökkenthetik koszorúér-betegség kialakulását.

 

 

A leletért nem kell visszamenni


Másik fontos újítása, hogy a betegnek többet nem kell semmilyen leletért, eredményért visszamenni az orvoshoz, illetve a laboratóriumba, ezt elintézik a számítógépek egymás között. A betegnyilvántartóba adatvédelmi szabályoknak megfelelően bekerülő betegek eredményei könnyen visszakereshetővé válnak a háziorvosok számára. „Így az adatok mozognak, nem a beteg” – mondta Egres Zoltán. Emellett intelligens funkciója révén segíti az orvost is, hogy a különböző tünetek milyen betegségre utalhatnak, ezáltal milyen gyógyszerekkel kezelhető a fennálló veszély.

 

 

Hirdessen cukorbeteg portálunkon! Kedvező ár, nagy látogatottság! Tekintse meg médiaajánlatunkat itt

 

 

Forrás: diabetesonline.hu




Ha tetszett ez a cikk, oszd meg ismerőseiddel, kattints ide:

Kapcsolódó tartalmak:

További cikkek ebben a témában

Diabétesz szakszótár

Humán leukocita antigének (HLA)

Fehérjék, amelyek a sejtek felületén elhelyezkedve segítik az immunrendszert a testazonos és... Tovább

Colitis ulcerosa

A vastagbél (beleértve a végbelet is) fekélyképződéssel járó, ismeretlen eredetű,... Tovább

Tovább a lexikonra

Hasznos volt számodra ez a cikk?

Mondd el mennyire!

Szavazatok száma:

Átlagos értékelés: 0.0

Legfrissebb hírek

Mi az a kényelmetlenség, amihez túl könnyen hozzászokunk? Mi az a kényelmetlenség, amihez túl könnyen hozzászokunk?
Meglepően sok olyan dolog van a mindennapjainkban, amely nem elég látványos ahhoz, hogy...
Teljes fogsor implantátum – megnyugtató megoldás a foghiányra Teljes fogsor implantátum – megnyugtató megoldás a foghiányra
A foghiány problémáját sokáig leginkább kivehető fogsorokkal oldották meg, ami sok...
Elmúlik valaha a PCOS? Elmúlik valaha a PCOS?
A policisztás ovárium szindróma diagnózisa sok nőnél ugyanazokat a kérdéseket veti fel....
A lábzsibbadás mögött akár cukorbetegség is állhat – ezért fontos a neurológiai kivizsgálás A lábzsibbadás mögött akár cukorbetegség is állhat – ezért fontos a neurológiai kivizsgálás
A lábzsibbadást sokan átmeneti, ártalmatlan panasznak gondolják. Előfordulhat, hogy valaki...
A cukortól valóban kihullhat a fogunk? A cukortól valóban kihullhat a fogunk?
A fogszuvasodás ma is az egyik leggyakoribb fogászati probléma, amely kortól függetlenül...
Karácsonyi öröm cukorbetegeknek: Házilag készített cukormentes mákos bejgli recept Karácsonyi öröm cukorbetegeknek: Házilag készített cukormentes mákos bejgli recept
Cukorbeteg vagy? Nem kell lemondanod a finom bejgliről karácsonykor! Mutatjuk a legjobb...
Milyen vércukormérőt érdemes venni? Részletes összehasonlítás és elemzés. Milyen vércukormérőt érdemes venni? Részletes összehasonlítás és elemzés.
Az alábbi cikkben összehasonlítottam a magyar piacon kapható vérukor mérőket és azok...
A vízivás fontossága cukorbetegként – mit kell tudnod róla? A vízivás fontossága cukorbetegként – mit kell tudnod róla?
Javítja a vízivás a vércukor szintet? Mennyit kell innia egy cukorbetegnek? Nemzetközi...
Hogyan lehet valaki dietetikus? Tippek és tanácsok Hogyan lehet valaki dietetikus? Tippek és tanácsok
Útmutató ahhoz, hogyan válhatsz dietetikussá: képzés, karrierutak, szakorvos állás...
Fáradtság, fejfájás, torokkaparás? – Lehet, hogy a klíma a hibás Fáradtság, fejfájás, torokkaparás? – Lehet, hogy a klíma a hibás
Ősszel újra előkerül a klíma távirányítója – ezúttal már nem a hőség ellen,...
címkék: egészséges életmód