Oldalainkon HTTP-sütiket használunk a jobb működésért. További részletek itt!

A rák a világ legköltségesebb betegsége

Diabetes Portál



A rák a világ legköltségesebb betegsége

Az Amerikai Ráktársaság tanulmánya szerint a rák a világ legköltségesebb betegsége, amely vélhetően a legtöbb halálesetet is okozza. A rák által okozott veszteség gazdasági mérlege 2008-ban 895 milliárd dollár, a világ GDP-jének 1,5 százaléka volt. Ez nem a betegség kezelésének költségeiből, hanem többek között a kieső munkaképességből származik. A tanulmány szerint a rák nagyobb költséget ró a társadalomra, mint az AIDS, a malária, az influenza és más, emberről emberre terjedő betegség. A krónikus betegségek - beleértve a rákot, a szívbetegséget és a diabéteszt - világszerte a halálozások 60 százalékáért felelősek, de csak az egészségügyi finanszírozás 3 százalékát fordítják leküzdésükre.

Laboratorium

 

A járványszerűen terjedő betegségektől nem szabad elvonni a támogatást, de a rákra fordított pénz nincs arányban a kór hatásával - mondta Otis Brawley, az Amerikai Ráktársaság egyik vezető orvosa.

Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) régóta hangoztatja, hogy a legtöbb halálesetet okozó betegségek rangsorában a rák 2010-ben átveszi a vezető helyet a szívbetegségektől. 2008-ban mintegy 7,6 millió ember halt meg rákban, és becslések szerint évente 12,4 millió új esetet diagnosztizálnak.

A kutatók a héten Kínában kezdődő és a rák témájában rendezendő nemzetközi konferencián ismertetik részletesen tanulmányukat.

Forrás: MTI




Ha tetszett ez a cikk, oszd meg ismerőseiddel, kattints ide:

Kapcsolódó tartalmak:

További cikkek ebben a témában

Diabétesz szakszótár

Diabéteszes nefropátia

A cukorbetegség egyik késői szövődménye ez a veséket érintő elváltozás. 20 éve fennáló... Tovább

C-peptid

Béta sejtekben termelődő inzulin véráramlásba kerülésekor az inzulin... Tovább

Tovább a lexikonra

Hasznos volt számodra ez a cikk?

Mondd el mennyire!

Szavazatok száma:

Átlagos értékelés: 0.0

Legfrissebb hírek

Mi az a kényelmetlenség, amihez túl könnyen hozzászokunk? Mi az a kényelmetlenség, amihez túl könnyen hozzászokunk?
Meglepően sok olyan dolog van a mindennapjainkban, amely nem elég látványos ahhoz, hogy...
Teljes fogsor implantátum – megnyugtató megoldás a foghiányra Teljes fogsor implantátum – megnyugtató megoldás a foghiányra
A foghiány problémáját sokáig leginkább kivehető fogsorokkal oldották meg, ami sok...
Elmúlik valaha a PCOS? Elmúlik valaha a PCOS?
A policisztás ovárium szindróma diagnózisa sok nőnél ugyanazokat a kérdéseket veti fel....
A lábzsibbadás mögött akár cukorbetegség is állhat – ezért fontos a neurológiai kivizsgálás A lábzsibbadás mögött akár cukorbetegség is állhat – ezért fontos a neurológiai kivizsgálás
A lábzsibbadást sokan átmeneti, ártalmatlan panasznak gondolják. Előfordulhat, hogy valaki...
A cukortól valóban kihullhat a fogunk? A cukortól valóban kihullhat a fogunk?
A fogszuvasodás ma is az egyik leggyakoribb fogászati probléma, amely kortól függetlenül...
Karácsonyi öröm cukorbetegeknek: Házilag készített cukormentes mákos bejgli recept Karácsonyi öröm cukorbetegeknek: Házilag készített cukormentes mákos bejgli recept
Cukorbeteg vagy? Nem kell lemondanod a finom bejgliről karácsonykor! Mutatjuk a legjobb...
Milyen vércukormérőt érdemes venni? Részletes összehasonlítás és elemzés. Milyen vércukormérőt érdemes venni? Részletes összehasonlítás és elemzés.
Az alábbi cikkben összehasonlítottam a magyar piacon kapható vérukor mérőket és azok...
A vízivás fontossága cukorbetegként – mit kell tudnod róla? A vízivás fontossága cukorbetegként – mit kell tudnod róla?
Javítja a vízivás a vércukor szintet? Mennyit kell innia egy cukorbetegnek? Nemzetközi...
Hogyan lehet valaki dietetikus? Tippek és tanácsok Hogyan lehet valaki dietetikus? Tippek és tanácsok
Útmutató ahhoz, hogyan válhatsz dietetikussá: képzés, karrierutak, szakorvos állás...
Fáradtság, fejfájás, torokkaparás? – Lehet, hogy a klíma a hibás Fáradtság, fejfájás, torokkaparás? – Lehet, hogy a klíma a hibás
Ősszel újra előkerül a klíma távirányítója – ezúttal már nem a hőség ellen,...
címkék: bulvár, színes hír