Oldalainkon HTTP-sütiket használunk a jobb működésért. További részletek itt!

Húsvéti szokások, nagycsütörtök, nagypéntek, nagyszombat, nagyböjt, mi az a húsvét?

Diabetes Portál



Húsvéti szokások és ünnepkör

Húsvét a keresztény világ legnagyobb ünnepe, Jézus kereszthalálának és feltámadásának emlékére. A zsidó vallásban Pészachkor ( jelentése elkerülni, kikerülni ) ünneplik az egyiptomi rabságból való szabadulást. Magyarul a kovásztalan kenyér (macesz) ünnepének is nevezik, mert a fáraó annyi időt sem hagyott a zsidóknak az Egyiptomból való távozásra, ameddig a kenyerüket megkeleszthették volna, ezért a vízből és lisztből gyúrt kelesztés nélküli maceszt (pászkát) ették. Eredetileg a két ünnep időben egybeesett, majd 325-ben a niceai zsinat a keresztény húsvétot a tavaszi napéjegyenlőséget (március 21.) követő első holdtölte utáni vasárnapra tette. Mivel ez az időpont évről-évre változó, a Húsvét ún. mozgó ünnep. Az ünnepet megelőző 40 nap a nagyböjt, Jézus 40 napos pusztai böjtjének emlékére,a felkészülés, a lelki és testi megtisztulás ideje.

Húsvéti nyúl

Húsveti szokások: Erdély


Erdély bizonyos vidékein a fiúk a kiszemelt lány (amelyik a legjobban tetszik nekik) kapujára nyírfaágat tűznek, másnap pedig csapatostul kérnek bebocsáttatást, és kíméletelenül megöntözik vödörből a választottjukat. A lányok a locsolóknak festett (piros vagy hímes) tojást adtak cserébe. A tojásfestésnek komoly hagyományai vannak Magyarországon. Természetesen az asszonyok, lányok dolga volt, vidéken a házaknál természetes anyagokkal festették a tojásokat, például hagyma héjával, zöld dió főzetével. A tojás írásának, azaz a cirkalmas minták készítésének legegyszerűbb módja az, ha a mintát viasszal készítik el, majd a tojást festékbe mártják. Így a mintát a viasz miatt nem fogja be a festék. Vannak olyan tájegységek, ahol kezdetben csak a köszöntő mondás volt divatban, a locsolkodás szokását csak a XX. században vették át (bukovinai székelyek).
Dunántúlon a locsolkodással egyenértékű szokás volt a vesszőzés. Sibának nevezték a vékony általában fűzfavesszőből font korbácsot, mellyel a legények megcsapkodták a lányokat. A vesszőre a lányok szalagot kötöttek és a fiúkat borral vendégelték meg.

 

Húsvéti szokások: Fehérvasárnap


Fehérvasárnap vagy mátkáló vasárnap a húsvétot követő vasárnap. A római katolikusoknál a húsvéti ünnepkör zárónapja. Jellegzetes szokása ennek a napnak a komálás vagy mátkálás. A szokás a lányok (ritkábban lányok és fiúk ) közötti barátság megpecsételéséről szól. Komatálat küldtek egymásnak gyümölccsel, borral, hímes tojással, süteménnyel.

 

Húsvéti nagyböjt és a tradicionális húsvéti ételek

 

A nagyböjt a Húsvétot megelőző 40 napos időszak (szintén negyven napig tart a Ramadan, a muzulmánok böjtje) hamvazószerdától húsvét vasárnapjáig terjed. Hamvazószerda elnevezése egyházi szokásra utal, a múlt évi megszentelt barkát elégetik, hamuját a pap megszenteli, s keresztet rajzol vele a hívek homlokára, annak bizonyságára, hogy a halandók porból lettek, s porrá lesznek. A hamvazkodásnak egészségmegőrző szerepet tulajdonítottak. Ezen a napon elsikálták a zsíros edényeket, mert zsírt a következő 40 napban nem ettek. Böjt idején tilos volt a bál, a mulatság, de a lakodalom is. Általános volt az a szokás is, hogy a lányok ilyentájt fekete vagy sötétebb, dísztelenebb, egyszerűbb ruhákat hordtak. A néphagyomány szerint ilyenkor húst vagy zsírt, zsíros ételt enni tilos. Csak kenyeret, zöldséget, gyümölcsöt, illetve ezekből készült meleg ételeket ehettek. A paraszti étkezésben az év egyéb szakában szokatlan módon vajjal, növényi olajjal főztek. Volt ahol napjában csak egyszer ettek, máshol a tojás és a tejes ételek fogyasztását is tiltották. A szigor az évszázadok alatt fokozatosan enyhült, a XX. századra az vált általánossá a keresztények körében, hogy a hívők a nagyböjt időszakában is csak a pénteki böjtnapot tartják, ilyenkor növényi táplálékot vagy halat vesznek magukhoz. Gyakran került az asztalra cibereleves. Ennek az ételnek az alapja a búza vagy rozskorpa, melyet cserépedényben forró vízzel felöntve néhány napig erjesztenek, majd liszttel, tejföllel behabarják, és főznek még bele kölest vagy hajdinát, hogy laktatóbb legyen. Aszalt gyümölcsökből is főztek tejfölös savanyított levest, néhol ezt is ciberének nevezték. Igen kedveltek voltak a böjti időszakban a hüvelyesek, a borsó, a bab és a lencse. A nagyböjt végeztével a templomban megszentelt ételek kerültek terítékre. Magyarországon tradicionális húsvéti eledel a főtt, füstölt sonka, kemény tojással és tormával. Sok helyütt az ünnepi ételhez nem kenyeret hanem kalácsot esznek. A kalács húsvétkor süteménynek is kedvelt, töltött mákos, diós változatban is készítik. Míg Görögországban a Húsvét elképzelhetetlen báránysült nélkül, nálunk már csak ritkán kerül ez az étel az asztalra. A sonka a hagyományos paraszti életben a téli disznóvágáskor került a füstölőbe, és ezt a nagyböjt alatt természetesen nem lehetett elfogyasztani, csak a böjt elmúltával, Húsvétkor.




Ha tetszett ez a cikk, oszd meg ismerőseiddel, kattints ide:

Kapcsolódó tartalmak:

További cikkek ebben a témában

Diabétesz szakszótár

Lipoproteinek

Speciális fehérjék, amelyek a vérben lévő és a vízben köztudottan nem oldódó zsírokat... Tovább

Ateroszklerózis

 A nagyerek meszesedéssel járó elváltozása (makroanginopátia)   Mit kell tennem,... Tovább

Tovább a lexikonra

Hasznos volt számodra ez a cikk?

Mondd el mennyire!

Szavazatok száma:

Átlagos értékelés: 0.0

Legfrissebb hírek

5 jel, hogy a szokottabbnál stresszesebb vagy 5 jel, hogy a szokottabbnál stresszesebb vagy
A rohanós hétköznapokban sokszor fel sem tűnik, mennyi feszültséget cipelünk magunkkal....
Orvosi tűk – típusok, felhasználás, színek Orvosi tűk – típusok, felhasználás, színek
Bár sokan a tűket kizárólag fájdalmas injekciókkal társítják, valójában sokkal több...
Miért választanak másik orvost? – Így veszítesz pácienseket egy gyenge honlap miatt Miért választanak másik orvost? – Így veszítesz pácienseket egy gyenge honlap miatt
Hiába vagy kiváló szakember, ha a weboldalad elavult, lassú, vagy épp nincs is. A páciensek...
Cukorbarát vacsoraötletek, amiktől tényleg jóllaksz Cukorbarát vacsoraötletek, amiktől tényleg jóllaksz
Cukorbetegként sem kell lemondanod az ízekről – csak tudnod kell, mit és hogyan...
Ez az 5 kellemetlenség gyakori cukorbetegség esetén Ez az 5 kellemetlenség gyakori cukorbetegség esetén
A cukorbetegség önmagában is sok odafigyelést igényel, de vannak olyan kísérő tünetek,...
Cukorbetegség és foghíd: több összefüggés van, mint gondolnád Cukorbetegség és foghíd: több összefüggés van, mint gondolnád
Vérzik az ínyed? Mozognak a fogaid? Már hiányzik is egy-kettő? Ha cukorbeteg vagy, ezek nem...
Munka és egészség egyensúlyban: így választhatsz hozzád illő állást Munka és egészség egyensúlyban: így választhatsz hozzád illő állást
Diabéteszes vagy valamilyen egyéb betegséged van, és félsz, hogy nem tudsz teljes életet...
Cukorbetegként mikor fordulj belgyógyászhoz? – Amit jó, ha tudsz Cukorbetegként mikor fordulj belgyógyászhoz? – Amit jó, ha tudsz
Mikor érdemes cukorbetegként belgyógyászhoz fordulni? Cikkünkben megmutatjuk, milyen...
Cukorbetegség és a fogak: így jelezhetnek a korai szakaszban Cukorbetegség és a fogak: így jelezhetnek a korai szakaszban
Sokan nem is sejtik, hogy a szájüregük árulkodhat az általános egészségi állapotukról....
Cukormentes étlap a szálloda éttermében - Egészségtudatos szolgáltatásokat, több vendég! Cukormentes étlap a szálloda éttermében - Egészségtudatos szolgáltatásokat, több vendég!
Kínálj cukormentes fogásokat a szállodai étteremben, vonzz több egészségtudatos vendéget...
címkék: bulvár, színes hír