Oldalainkon HTTP-sütiket használunk a jobb működésért. További részletek itt!

Jeges vizes kihívás

Diabetes Portál


Szerző: J. Szilvia


A szívbetegek inkább adakozzanak, és ne öntsék le magukat jeges vízzel!

Az egyik legújabb őrület a jeges vizes kihívás már Magyarországon is megjelent. A kihívás teljesítése mögött ugyan jószándékú adománygyűjtés áll, mégis veszélyes is lehet a feladat teljesítése. A szív- és érrendszeri betegségben szenvedőknél hirtelen szívleállást is okozhat a jeges víz okozta sokk, így ők inkább, csak adományozzanak!

Jeges vizes kihívás

Jeges vizes kihívás

 

Az ALS szindróma

 

A tudomány jelenlegi állása szerint az ALS szindróma gyógyíthatatlan betegség. Az adományok nagy részéből olyan jelenleg is tartó projekteket támogatnak, illetve ezután indítanak, amely segítségével a betegség gyógymódját szeretnék megtalálni. Teljes neve amiotrófiás laterálszkerózis, amit röviden csak ALS szindrómaként emlegetnek. Bár a kór ritka betegségnek számít, csak Magyarországon több száz új beteget regisztrálnak évente. Világszerte ez az arány több, mint 300 ezer új esetet jelent évente.

Jelenleg majdnem száz olyan projekt létezik amely az ALS szindrómával kapcsolatban végez kutatásokat, tanulmányokat. Az adományokból befolyó összegből ezeket támogatnák, illetve újakat is indítanak, amint lesz rá lehetőség. Gyors lefolyású, halálos betegségről van szó, ami olyan szinten leépíti a idegsejteket, és az izmokat, hogy az esetek körülbelül felében csak 2-3 évet tudnak együtt élni vele. A leghíresebb ALS szindrómában szenvedő beteg, Steven Hawking ugyan már több évtizede életben van, de az izmok bénulása nála is olyan mértékű, hogy különböző technológiai eszközökkel tud csak kapcsolatot tartani másokkal.

                                   

A következő oldalon arról lesz szó, hogy miért olyan veszélyes a jeges víz!




Ha tetszett ez a cikk, oszd meg ismerőseiddel, kattints ide:

Kapcsolódó tartalmak:

További cikkek ebben a témában

Diabétesz szakszótár

Katatónia

Pszichiátriai tünet, melyet a tudathasadásos elmezavarban (skizofrénia) szenvedőknél lehet... Tovább

Háttér retinopátia

A diabéteszes retinopátia első stádiuma, melynél szemfenék vizsgálat kapcsán a... Tovább

Tovább a lexikonra

Hasznos volt számodra ez a cikk?

Mondd el mennyire!

Szavazatok száma:

Átlagos értékelés: 0.0

Legfrissebb hírek

Teljes fogsor implantátum – megnyugtató megoldás a foghiányra Teljes fogsor implantátum – megnyugtató megoldás a foghiányra
A foghiány problémáját sokáig leginkább kivehető fogsorokkal oldották meg, ami sok...
Elmúlik valaha a PCOS? Elmúlik valaha a PCOS?
A policisztás ovárium szindróma diagnózisa sok nőnél ugyanazokat a kérdéseket veti fel....
A lábzsibbadás mögött akár cukorbetegség is állhat – ezért fontos a neurológiai kivizsgálás A lábzsibbadás mögött akár cukorbetegség is állhat – ezért fontos a neurológiai kivizsgálás
A lábzsibbadást sokan átmeneti, ártalmatlan panasznak gondolják. Előfordulhat, hogy valaki...
A cukortól valóban kihullhat a fogunk? A cukortól valóban kihullhat a fogunk?
A fogszuvasodás ma is az egyik leggyakoribb fogászati probléma, amely kortól függetlenül...
Karácsonyi öröm cukorbetegeknek: Házilag készített cukormentes mákos bejgli recept Karácsonyi öröm cukorbetegeknek: Házilag készített cukormentes mákos bejgli recept
Cukorbeteg vagy? Nem kell lemondanod a finom bejgliről karácsonykor! Mutatjuk a legjobb...
Milyen vércukormérőt érdemes venni? Részletes összehasonlítás és elemzés. Milyen vércukormérőt érdemes venni? Részletes összehasonlítás és elemzés.
Az alábbi cikkben összehasonlítottam a magyar piacon kapható vérukor mérőket és azok...
A vízivás fontossága cukorbetegként – mit kell tudnod róla? A vízivás fontossága cukorbetegként – mit kell tudnod róla?
Javítja a vízivás a vércukor szintet? Mennyit kell innia egy cukorbetegnek? Nemzetközi...
Hogyan lehet valaki dietetikus? Tippek és tanácsok Hogyan lehet valaki dietetikus? Tippek és tanácsok
Útmutató ahhoz, hogyan válhatsz dietetikussá: képzés, karrierutak, szakorvos állás...
Fáradtság, fejfájás, torokkaparás? – Lehet, hogy a klíma a hibás Fáradtság, fejfájás, torokkaparás? – Lehet, hogy a klíma a hibás
Ősszel újra előkerül a klíma távirányítója – ezúttal már nem a hőség ellen,...
Mire figyelj, ha egészségügyi tartalmat posztolsz TikTokon? Mire figyelj, ha egészségügyi tartalmat posztolsz TikTokon?
A TikTok ma már nemcsak szórakoztató videók platformja, hanem egyre több felhasználó...
címkék: bulvár, színes hír