Oldalainkon HTTP-sütiket használunk a jobb működésért. További részletek itt!

Népszavazás a Fidesz kezdeményezésére, 2008

Diabetes Portál



Népszavazás a tandíjról, a vizitdíjról és a kórházi napidíjról

Március 9-én lesz a Fidesz által kezdeményezett népszavazás három kérdésről: a tandíjról, a vizitdíjról és a kórházi napidíjról. Az ellenzék ezek eltörlését akarja kikényszeríteni.

Népszavazás 2008

 

 

 

 

 Hirdessen cukorbeteg portálunkon! Kedvező ár, nagy látogatottság! Tekintse meg médiaajánlatunkat itt!

 

 

 

 

A Fidesz népszavazási kampányvezetőjének nyilatkozata

 

Erősen bízunk köztársasági elnök úr többször bizonyított demokrácia-érzékében, meg lehet kockáztatni, hogy emberi számítás szerint tán április 6-a környékén sor kerülhet a népszavazásra" - mondta kedden Tarlós István, a Fidesz népszavazási kampányvezetője.Március 9-én lesz a Fidesz által kezdeményezett népszavazás három kérdésről: a tandíjról, a vizitdíjról és a kórházi napidíjról. Az ellenzék ezek eltörlését akarja kikényszeríteni.

Sólyom László köztársasági elnök döntött a kórházi napidíj, a vizitdíj és a képzési hozzájárulás ügyében kezdeményezett országos ügydöntő népszavazás kiírásának időpontjáról. A határozatokban az államfő a népszavazást 2008. március 9-ére, vasárnapra tűzte ki.

 

Fórum témánk népszavazás témában itt!

 

 

Az Alkotmánybíróság zöld utat adott

 

Az Alkotmánybíróság kedden adott zöld utat a Fidesz és a KDNP népszavazási kezdeményezésének, ezzel elhárult az utolsó jogi akadály is a referendum kiírása elől. Sólyom Lászlónak a jogszabály szerint az alkotmánybírósági határozatok Magyar Közlönyben történő közzétételtől számított tizenöt napon belül kellett kihirdetnie az időpontot.

Az SZDSZ szerint racionális érvek szólnak amellett, hogy a köztársasági elnök március 9-re írta ki a népszavazást, de be kell látni, hogy egy ilyen korai időpont a Fidesznek kedvez. Horn Gábor, az SZDSZ kampányfőnöke azt mondta, a Fidesz ugyanis másfél évig kampányolhatott, és eközben több százmillió forintot költhetett el a választók meggyőzésére, míg az SZDSZ számára csak szűk másfél hónap marad, hogy a "nem" voksok mellett érveljen.

A kabinet tiszteletben tartja a köztársasági elnök döntését, amellyel kapcsolatban egyetlen dolga van: biztosítani a lebonyolításhoz szükséges 4,5 milliárd forintot, mondta Daróczi Dávid kormányszóvivő szerdán.

A legutóbbi felmérések [1] szerint mindhárom fideszes kérdést megszavazza a nép, de a kampányokon még sok múlhat. Ha most vasárnap lenne a parlamenti választás, a jogosultak 44 százaléka biztosan részt venne a referendumon, és 62 százalékuk igennel szavazna mindhárom kérdésre.

 

A Fidesz népszavazási kérdései

 


"Egyetért-e Ön azzal, hogy az államilag támogatott felsőfokú tanulmányokat folytató hallgatóknak ne kelljen képzési hozzájárulást fizetniük?"

"Egyetért-e Ön azzal, hogy a háziorvosi ellátásért, fogászati ellátásért és a járóbeteg-szakellátásért a jelen kérdésben megtartott népszavazást követő év január 1-jétől ne kelljen vizitdíjat fizetni?"

"Egyetért-e Ön azzal, hogy a fekvőbeteg-gyógyintézeti ellátásért a jelen kérdésben megtartott népszavazást követő év január 1-jétől ne kelljen kórházi napidíjat fizetni?"

A népszavazást Orbán Viktor kezdeményezte, még 2006. október 23-án elmondott beszédében, egy Astoriánál tartott tömeggyűlésen. A kezdetektől azt mondta, hogy a népszavazás alkalmas eszköz arra, hogy az emberek kifejezzék a kormánnyal szembeni elégedetlenségüket. Így a kérdések önmagukon túlmutatva akár a kormány megbuktatásához is vezethetnek.

 

A népszavazás története

 

A népszavazás kérdéseit már a meghirdetést követő napon, október 24-én benyújtotta a Fidesz és a KDNP az Országos Választási Bizottságnak (OVB). Akkor még hét kérdést terveztek népszavazásra bocsátani: a mostani három mellett szerepelt még a kórházak állami tulajdonban tartása, a gyógyszerek patikán kívüli árusításának tiltása, a nyugdíjasok munkavállalási szabályainak érvényben tartása, a családi gazdálkodók termőföldre vonatkozó elővásárlási joga és az a javaslat, hogy kormány tagjait meg lehessen büntetni, ha túllépik a költségvetés kereteit. Akkoriban a vizitdíj és a kórházi napidíj eltörlésének követelése még egy közös kérdésben szerepelt. Az eredeti beadványból lényegében csak a tandíj eltörlése maradt változatlan mostanra.

A beadványok körül hosszas jogi herce-hurca kezdődött. A hétből az OVB négy kérdést visszautasított, köztük a tandíjas és a vizitdíjas kérdéseket is. Az Alkotmánybíróság viszont megsemmisítette ezt a döntést, és az OVB-nek újra kellett tárgyalnia a kérdéseket. Ekkor választotta ketté a Fidesz a kórházi napidíjra és a vizitdíjra vonatkozó kérdéseket. Az OVB ezeket ismét visszadobta és utána az Alkotmánybíróság megint új eljárásra kötelezte a szervezetet.

2007 júniusa volt már, mire a kérdéseket harmadszorra vizsgálta az OVB. Ekkor a szervezet zöld utat adott az aláírásgyűjtés megkezdéséhez, de közben kiadtak egy nyilatkozatot arról is, hogy a tagok mindezt szakmai meggyőződésük ellenére teszik.
Bekavart egy nyelvész

Ekkor a Fidesz jelezte, hogy újra benyújtják a kérdéseiket, mert az első körben elfogadott három kérdéshez kapcsolódó határidőből kifutottak (négy hónap van az aláírásgyűjtések megkezdésére az OVB döntése után). A második beadvánnyal egyidőben Kálmán László nyelvész a Fidesz három régebbi kérdésével tartalmában egyező, ám éppen fordítottan megfogalmazott kérdéseket is beadott az OVB-nek.

Végül a Fidesz úgy döntött, hogy csak három kérdéshez gyűjt aláírásokat. A Kálmán László által is beadott témaköröket ejtették (földvásárlás, kórházprivatizáció és gyógyszerárusítás) és a nyugdíjasokra és a kormánytagok büntetésére vonatkozókat is, ezeket ugyanis az Alkotmánybíróság sem tartotta népszavazásra bocsáthatónak.

 

A "szociális" népszavazás

 

A Fidesz egy évvel Orbán felhívása után, tavaly októberben kezdte meg az aláírások gyűjtését. A kampánynak a "szociális népszavazás" nevet adták és vezetésével Tarlós Istvánt bízták meg. Tarlós nem tagja a pártnak, bár 2006-ban budapesti főpolgármester-jelölt volt és a fővárosi Fidesz-KDNP frakció vezetője. A kampány igyekezett pártpolitikán túli kérdésként kezelni a népszavazás ügyét.

Tarlós azt a feladatot kapta Orbántól, hogy a kötelező kétszázezernél jóval több, legalább egymillió aláírást szedjen össze. Az első másfél nap alatt már 270 ezret gyűjtöttek a párt aktivistái. A parlament tavaly decemberben bólintott rá a fideszes kezdeményezésre.

Forrás: index.hu




Ha tetszett ez a cikk, oszd meg ismerőseiddel, kattints ide:

Kapcsolódó tartalmak:

További cikkek ebben a témában

Diabétesz szakszótár

HbA1c (hemoglobin-á–egy-cé)

A vérben cukrot megkötő fehérjeféleség (glikált hemoglobin). A HbA1c (hemoglobin-á-egy... Tovább

Nikotin

A dohánynövény fő alkaloidája. A központi idegrendszerben az acetil-kolin nevű idegi... Tovább

Tovább a lexikonra

Hasznos volt számodra ez a cikk?

Mondd el mennyire!

Szavazatok száma:

Átlagos értékelés: 0.0

Legfrissebb hírek

Új korszak kezdődhet a cukorbetegség kezelésében? Itt az okos inzulin Új korszak kezdődhet a cukorbetegség kezelésében? Itt az okos inzulin
Az okos inzulin technológia forradalmasíthatja a cukorbetegség kezelését, lehetővé téve...
Hogyan egyél étteremben 2-es típusú cukorbetegként Hogyan egyél étteremben 2-es típusú cukorbetegként
A 2-es típusú cukorbetegségben szenvedők számára az étteremben való étkezés kihívást...
A cukorbetegség és a fogászati problémák összefüggése A cukorbetegség és a fogászati problémák összefüggése
A cukorbetegség és a fogászati problémák közötti összefüggés egy fontos téma az...
 Mit kell tudni a diabéteszes ketoacidózis-ról? Mit kell tudni a diabéteszes ketoacidózis-ról?
A diabéteszes ketoacidózis (DKA) az egyik legsúlyosabb szövődménye mind a 1-es, mind a 2-es...
Állandóan ingadozik a vércukorszinted? Így állíthatod be! Állandóan ingadozik a vércukorszinted? Így állíthatod be!
Az állandó vércukorszint-ingadozás komoly kihívás lehet az egészségünk szempontjából,...
 8 Tipp, hogy megelőzd az inzulinrezisztenciát 8 Tipp, hogy megelőzd az inzulinrezisztenciát
Az inzulinrezisztencia az egészség egyik kiemelt problémája napjainkban, azonban néhány...
Magas a koleszterinszinted? Ezek a gyógynövények segíthetnek! Magas a koleszterinszinted? Ezek a gyógynövények segíthetnek!
Számos gyógynövény segíthet a magas koleszterinszinttel küzdők számára, amelyek nem csak...
Tényleg elmaradhat a peteérés cukorbetegség miatt? Tényleg elmaradhat a peteérés cukorbetegség miatt?
A cukorbetegség és a peteérés kapcsolata fontos téma, melynek feltárása segíthet a nők...
Cukorbetegként ezért kell fokozattan figyelni a fogaidra! Cukorbetegként ezért kell fokozattan figyelni a fogaidra!
A cukorbetegség komplex kihívásokkal jár, amelyek nem csak a vércukorszint szabályozását...
 14 Étel, Ami Segíthet Csökkenteni a Vércukorszintet 14 Étel, Ami Segíthet Csökkenteni a Vércukorszintet
Az egészségünk megőrzése és javítása érdekében sokat tehetünk az étrendünkkel. A...
címkék: bulvár, színes hír