Oldalainkon HTTP-sütiket használunk a jobb működésért. További részletek itt!

A pszichés terhelés a nőknél is jelentősen növeli a szívbetegség kockázatát

Diabetes Portál



A pszichés terhelés a nőknél is jelentősen növeli a szívbetegség kockázatát

  Dán ápolónők tíz esztendei vizsgálata egyértelműen azt mutatta, hogy a munkahelyi stressz nemcsak a férfiak, hanem a nők számára is fokozott rizikó faktor. A felmérés 1993-ban kezdődött, és a megfigyelés eredményeként 12 116 ápolónő adatait értékelték.

nők stressz

Azok kerültek a vizsgálati csoportba, akik 1993-ban 45-64 évesek voltak, és foglalkozásuk feltételei alapján egészségesek.  Rendszeresen, részletes kérdőív kitöltésével beszámoltak munkakörülményeikről, sőt arról is, hogyan élik meg azt a munkaköri terhelést, amellyel nap mint nap szembe kell nézniük.

Nők munkahelyi, pszichés terhelésének a jelentőségével korábban nem foglalkoztak. Amikor a tanulmányt 2008-ban lezárták, az addig eltelt időszakban 138 nővért vettek fel infarktus miatt kórházba, és további 369-et ápoltak koszorúér-betegség egyéb tünetei miatt.

Azok az ápolónők, akik saját megítélésük szerint lelkileg nyomasztóbb munkát végeztek, 25 százalékkal nagyobb eséllyel lettek szívbetegek, mint azok a társaik, akik jól megbirkóztak a munkahelyi gondokkal. A különbség még kifejezettebb volt erős pszichés stressz esetén. Azoknak a nővéreknek, akik roppant nehezen tudtak úrrá lenni a rájuk nehezedő lelki nyomáson, 50 százalékkal nagyobb lett az infarktuskockázata, mint a lelkileg kiegyensúlyozott társaiknak.

A statisztikai értékelésben a kutatók a többi, ismert kockázati tényezőt - köztük a dohányzást, az életmódot - is figyelembe vették. Ezzel kapcsolatban egy fontos összefüggést emeltek ki: a pszichés tényezők kedvezőtlen hatása éppen az 51 évesnél fiatalabb nővéreknél érvényesült. A tanulmány az Occupational and Environmental Medicine szakfolyóiratban jelent meg.

Forrás: MTI




Ha tetszett ez a cikk, oszd meg ismerőseiddel, kattints ide:

Kapcsolódó tartalmak:

További cikkek ebben a témában

Diabétesz szakszótár

Agranulocitózis

A granulociták (citoplazma-szemcséket tartalmazó fehérvérsejtek) majdnem teljes hiánya a... Tovább

Csökkent glukóztolerancia (IGT)

Az egészséges szénhidrát-anyagcsere és a cukorbetegség közti állapot, mikor az éhgyomri... Tovább

Tovább a lexikonra

Hasznos volt számodra ez a cikk?

Mondd el mennyire!

Szavazatok száma:

Átlagos értékelés: 0.0

Legfrissebb hírek

Fáradtság, fejfájás, torokkaparás? – Lehet, hogy a klíma a hibás Fáradtság, fejfájás, torokkaparás? – Lehet, hogy a klíma a hibás
Ősszel újra előkerül a klíma távirányítója – ezúttal már nem a hőség ellen,...
Mire figyelj, ha egészségügyi tartalmat posztolsz TikTokon? Mire figyelj, ha egészségügyi tartalmat posztolsz TikTokon?
A TikTok ma már nemcsak szórakoztató videók platformja, hanem egyre több felhasználó...
Cukorbetegség és az idegrendszer: miért fontos a neurológiai vizsgálat? Cukorbetegség és az idegrendszer: miért fontos a neurológiai vizsgálat?
A cukorbetegség idegrendszeri szövődményeket okozhat: neuropátia, fájdalom, érzéskiesés....
5 jel, hogy a szokottabbnál stresszesebb vagy 5 jel, hogy a szokottabbnál stresszesebb vagy
A rohanós hétköznapokban sokszor fel sem tűnik, mennyi feszültséget cipelünk magunkkal....
Orvosi tűk – típusok, felhasználás, színek Orvosi tűk – típusok, felhasználás, színek
Bár sokan a tűket kizárólag fájdalmas injekciókkal társítják, valójában sokkal több...
Miért választanak másik orvost? – Így veszítesz pácienseket egy gyenge honlap miatt Miért választanak másik orvost? – Így veszítesz pácienseket egy gyenge honlap miatt
Hiába vagy kiváló szakember, ha a weboldalad elavult, lassú, vagy épp nincs is. A páciensek...
Cukorbarát vacsoraötletek, amiktől tényleg jóllaksz Cukorbarát vacsoraötletek, amiktől tényleg jóllaksz
Cukorbetegként sem kell lemondanod az ízekről – csak tudnod kell, mit és hogyan...
Ez az 5 kellemetlenség gyakori cukorbetegség esetén Ez az 5 kellemetlenség gyakori cukorbetegség esetén
A cukorbetegség önmagában is sok odafigyelést igényel, de vannak olyan kísérő tünetek,...
Cukorbetegség és foghíd: több összefüggés van, mint gondolnád Cukorbetegség és foghíd: több összefüggés van, mint gondolnád
Vérzik az ínyed? Mozognak a fogaid? Már hiányzik is egy-kettő? Ha cukorbeteg vagy, ezek nem...
Munka és egészség egyensúlyban: így választhatsz hozzád illő állást Munka és egészség egyensúlyban: így választhatsz hozzád illő állást
Diabéteszes vagy valamilyen egyéb betegséged van, és félsz, hogy nem tudsz teljes életet...
címkék: bulvár, színes hír