A metabolikus szindróma és a cukorbetegség 2. rész második oldal

2014.05.10.

Szerző: Dr. Fövényi József professzor

A metabolikus szindróma és a cukorbetegség 2. rész

A cukorbetegség „története” A metabolikus szindróma – mint később taglalásra kerül – csupán alig egy évtizedes „történeti múltra” tekinthet vissza, bár rejtőzködve igen régi korokban is fellelhető. Magának a cukorbetegségnek viszont a legelső „irodalmi” említése az i.e. 1550 körüli évekre tehető. A Georg Ebers által felfedezett egyiptomi papiruszon írnak egy különös betegségről, amely fokozott vizeléssel és végül az ember szervezetének elsorvadásával jár. A kór okát természetesen nem ismerték és gyógyítani sem tudták. Hasonló elváltozások ritka előfordulásáról az i.e. 500-400 közötti esztendőkben indiai orvosok, Charak és Sushrut is írtak, akik valószínűleg elsőként fedezték fel a diabéteszes vizelet édes ízét. A kísérlet egyszerű lehetett, megízlelték a vizeletet, mert nem értették, hogy miért gyülekeznek a tócsa köré oly nagy előszeretettel a hangyák. Szintén az említett indiai orvosok jegyezték fel, hogy a furcsa betegség elsősorban a lusta, kövér és nagyevő emberek körében jelentkezik, akik sok édes és zsíros ételt fogyasztanak. Az ókori tudósok már gyógymódot is ajánlottak a kövér betegeknek, mégpedig a fokozott fizikai aktivitást, a zöldségekben és salátafélékben gazdag étkezést. (Lám, nincs új a nap alatt!)

metabolikus szindróma, cukorbetegség, hasnyálmirigy, diabetesz

A diabetesz elnevezés

Maga a diabétesz elnevezés az időszámítás utáni II. században élt kappadociai Aretaeustól, mások szerint a korábban tevékenykedett másik görögtől, apameiai Demetriosztól származik. A görög szó (diabainein) eredeti jelentése túláradó vizeletürítés. Aretaeus például nagyon érzékletesen írja le az olthatatlan szomjúságot okozó és napi több litert kitevő bő vizelést, amelynek következtében – őt idézve – a beteg húsa mintegy „elolvad” és a vizelettel távozik, ami rövidesen halált okoz. Mint említi, az ilyen beteg nem képes megálljt parancsolni a folyamatos vizeletürítésnek, aminek bősége a kinyitott vízvezetékhez hasonlítható. A beteg csak iszik-iszik, a vizelet mennyisége pedig nőttön nő. A vizelés akkor sem áll le, ha nem kap vizet, ilyenkor a szája kiszárad, teste sorvadni kezd, hányinger és nyugtalanság lép fel nála, majd eszméletét veszti és meghal.

Kezdetben nem tudták, hogy az extrém mennyiségű vizeletürítéssel járó kórállapot valójában két teljesen különböző megbetegedést takar. Az egyik a diabetes mellitus, azaz a cukorbetegség, a másik – a manapság lényegesen ritkábban előforduló – az agyalapi mirigy megbetegedésére visszavezethető diabetes insipidus. Az utóbbinál a vizelet mennyisége a napi 20 litert is elérheti, viszont nem tartalmaz cukrot.