A metabolikus szindróma és a cukorbetegség 2. rész hatodik oldal

2014.05.10.

Szerző: Dr. Fövényi József professzor

A metabolikus szindróma és a cukorbetegség 2. rész

A cukorbetegség „története” A metabolikus szindróma – mint később taglalásra kerül – csupán alig egy évtizedes „történeti múltra” tekinthet vissza, bár rejtőzködve igen régi korokban is fellelhető. Magának a cukorbetegségnek viszont a legelső „irodalmi” említése az i.e. 1550 körüli évekre tehető. A Georg Ebers által felfedezett egyiptomi papiruszon írnak egy különös betegségről, amely fokozott vizeléssel és végül az ember szervezetének elsorvadásával jár. A kór okát természetesen nem ismerték és gyógyítani sem tudták. Hasonló elváltozások ritka előfordulásáról az i.e. 500-400 közötti esztendőkben indiai orvosok, Charak és Sushrut is írtak, akik valószínűleg elsőként fedezték fel a diabéteszes vizelet édes ízét. A kísérlet egyszerű lehetett, megízlelték a vizeletet, mert nem értették, hogy miért gyülekeznek a tócsa köré oly nagy előszeretettel a hangyák. Szintén az említett indiai orvosok jegyezték fel, hogy a furcsa betegség elsősorban a lusta, kövér és nagyevő emberek körében jelentkezik, akik sok édes és zsíros ételt fogyasztanak. Az ókori tudósok már gyógymódot is ajánlottak a kövér betegeknek, mégpedig a fokozott fizikai aktivitást, a zöldségekben és salátafélékben gazdag étkezést. (Lám, nincs új a nap alatt!)

metabolikus szindróma, cukorbetegség, hasnyálmirigy, diabetesz

A cukorbetegség kezelése napjainkban

Ezután gyors és töretlen fejlődés következik a diabétesz kutatásában és kezelési módszereiben. A kezdetben nagymértékben tisztátalan inzulin-preparátumokat mind tisztább készítmények váltják fel. Az első, csupán gyors hatású (4-6 órán keresztül ható) inzulinok mellett megjelennek a különféle módszerekkel elnyújtott hatástartamú készítmények is, amelyek jelentősen megkönnyítik az inzulinkezelés alkalmazását. 1956-ban jelennek az első vércukorcsökkentő (szulfanilurea) tabletták, amelyek két generációja új távlatokat nyitott a nem inzulinfüggő cukorbetegség kezelésében.

Maguk az inzulinkészítmények is töretlen fejlődésen mennek keresztül. Az állati eredetű inzulint mind nagyobb fokban tisztítják, egészen az egykomponensű (MC) inzulinoknak a hetvenes években történt megjelenéséig. Még ezt megelőzően a XX. század harmincas éveiben állítják elő az elhúzódó hatású cinkprotamin inzulinokat, a negyvenes években az ugyancsak elhúzódó NPH, majd az ötvenes években a kristályos és amorf (Lente és Monotard típusú) cinkinzulin készítményeket. A nyolcvanas évek a bioszintetikus humán inzulinok előállításának és rohamos elterjedésének kezdetét jelentik. Végül a múlt század utolsó évtizedére tehető a módosított molekulaszerkezetű, gyorsabb hatáskezdetű és rövidebb hatástartamú, majd pedig a hosszabb hatástartamú és egyenletesebb felszívódású úgynevezett humán inzulin analógok megjelenése.

(Forrás: Dr. Fövényi József: A cukorbetegség és a metabolikus szindróma. B+V Kiadó, Budapest, 2005.)