Oldalainkon HTTP-sütiket használunk a jobb működésért. További részletek itt!

Az MSZP nem támogat

Diabetes Portál



Az MSZP nem támogatja a népszavazási kezdeményezést

  Az MSZP-frakció nemet mond az egészségbiztosítási törvényt megerősítő fideszes népszavazási kezdeményezésre, és támogatja az egészségbiztosítás új modelljét felvállaló törvényjavaslatot - jelentette be Lendvai Ildikó, az MSZP parlamenti frakcióvezetője a képviselőcsoport évadnyitó ülése után.  

Egészségbiztosítási törvény

Azért nem támogatjuk a népszavazási kezdeményezést, mert azt visszaélésnek tartjuk a parlamenti és képviselői felelősséggel - fogalmazott Lendvai Ildikó, hozzátéve, hogy a döntést egyhangúlag hozták meg.

 

Biztosították a törvényben...


A törvényben biztosították a szolidaritás elveinek érvényesítését, a nemzeti kockázatközösség fennmaradását, azt, hogy ne szakadhasson ketté az ellátás gazdagok és szegények biztosítójára, és hogy az eddigi ingyenes ellátások továbbra is ingyenesen járjanak - tette hozzá.

 

A kérést nem hagyták jóvá


A szocialista frakcióvezető elmondta, hogy Karsai József felmentését kérte a zárószavazás alól, míg Farkas Imre a szavazástól való távolmaradását kérte. A képviselőcsoport nem hagyta jóvá a képviselők kérését. Amennyiben a két képviselő a frakció álláspontjával ellentétesen dönt, akkor a képviselőcsoport etikai bizottsága mérlegeli a történteket.

Lendvai Ildikó elmondta, az indítványokat nem a képviselők, hanem az egészségügyi bizottság fogja benyújtani.

 

12 módosító indítvány benyújtása


Kökény Mihály, az MSZP egészségügyi szakpolitikusa arról számolt be, hogy a frakció 12 módosító indítvány benyújtását támogatja, ezek 60-65 ajánlási pontot tartalmaznak. A szocialista képviselőcsoport úgy döntött, hogy a vizitdíjjal és a kórházi napidíjjal összefüggésben nem nyújt be módosító indítványt - közölte a képviselő.

Kökény Mihály kitért arra, hogy az indítványok megfelelnek a köztársasági elnök elvárásainak, és a törvény eredeti céljával összhangban a garanciális elemeket, a társadalmi kontrollt erősítik. 2009. február 1-jével indulnak el a pénztárak. Az eredeti elképzelésekkel szemben - folytatta - nem lesz tagtoborzási időszak, a területi elv érvényesül. Az első pénztárváltási időszakra 2009 tavaszán kerül sor.

Kökény Mihály tájékoztatása szerint megerősítik a törvényben, hogy ez egységes, társadalombiztosítási rendszer, egybiztosítós rendszer, több pénztárral. A módosítások között szerepel a pénztárak feladatainak felsorolása is.

Tukacs István országgyűlési képviselő délelőtt még 11 módosító indítványról számolt be. Az MTI úgy tudja, a 12. módosító javaslat a gyermekorvosi ellátásra vonatkozik, és a tárca kérésére döntött arról a szocialista frakció.

Forrás: hvg.hu




Ha tetszett ez a cikk, oszd meg ismerőseiddel, kattints ide:

Kapcsolódó tartalmak:

További cikkek ebben a témában

Diabétesz szakszótár

NIDDM

lásd: 2-es típusú diabétesz mellitus Tovább

C-teszt

D-Cont Cabrio és Personal vércukormérő készülékekhez használható, nagy vérigényű tesztcsík. Tovább

Tovább a lexikonra

Hasznos volt számodra ez a cikk?

Mondd el mennyire!

Szavazatok száma:

Átlagos értékelés: 0.0

Legfrissebb hírek

Mi az a kényelmetlenség, amihez túl könnyen hozzászokunk? Mi az a kényelmetlenség, amihez túl könnyen hozzászokunk?
Meglepően sok olyan dolog van a mindennapjainkban, amely nem elég látványos ahhoz, hogy...
Teljes fogsor implantátum – megnyugtató megoldás a foghiányra Teljes fogsor implantátum – megnyugtató megoldás a foghiányra
A foghiány problémáját sokáig leginkább kivehető fogsorokkal oldották meg, ami sok...
Elmúlik valaha a PCOS? Elmúlik valaha a PCOS?
A policisztás ovárium szindróma diagnózisa sok nőnél ugyanazokat a kérdéseket veti fel....
A lábzsibbadás mögött akár cukorbetegség is állhat – ezért fontos a neurológiai kivizsgálás A lábzsibbadás mögött akár cukorbetegség is állhat – ezért fontos a neurológiai kivizsgálás
A lábzsibbadást sokan átmeneti, ártalmatlan panasznak gondolják. Előfordulhat, hogy valaki...
A cukortól valóban kihullhat a fogunk? A cukortól valóban kihullhat a fogunk?
A fogszuvasodás ma is az egyik leggyakoribb fogászati probléma, amely kortól függetlenül...
Karácsonyi öröm cukorbetegeknek: Házilag készített cukormentes mákos bejgli recept Karácsonyi öröm cukorbetegeknek: Házilag készített cukormentes mákos bejgli recept
Cukorbeteg vagy? Nem kell lemondanod a finom bejgliről karácsonykor! Mutatjuk a legjobb...
Milyen vércukormérőt érdemes venni? Részletes összehasonlítás és elemzés. Milyen vércukormérőt érdemes venni? Részletes összehasonlítás és elemzés.
Az alábbi cikkben összehasonlítottam a magyar piacon kapható vérukor mérőket és azok...
A vízivás fontossága cukorbetegként – mit kell tudnod róla? A vízivás fontossága cukorbetegként – mit kell tudnod róla?
Javítja a vízivás a vércukor szintet? Mennyit kell innia egy cukorbetegnek? Nemzetközi...
Hogyan lehet valaki dietetikus? Tippek és tanácsok Hogyan lehet valaki dietetikus? Tippek és tanácsok
Útmutató ahhoz, hogyan válhatsz dietetikussá: képzés, karrierutak, szakorvos állás...
Fáradtság, fejfájás, torokkaparás? – Lehet, hogy a klíma a hibás Fáradtság, fejfájás, torokkaparás? – Lehet, hogy a klíma a hibás
Ősszel újra előkerül a klíma távirányítója – ezúttal már nem a hőség ellen,...
címkék: bulvár, színes hír