Ha már cukorbeteg vagy, olvasd el, mit tehetsz állapotod kezelésére: A kettes típusú cukorbetegség kezelése
Mi is az a rosiglitazon?
A rosiglitazon az első olyan hazánkban kapható „inzulin érzékenyítő” szer, amely közvetlenül a 2. típusú diabétesz fő okára, az inzulin rezisztenciára hat. Alkalmazása során megnő a sejtek inzulin érzékenysége, elsősorban az izmokban fokozódik az inzulin hatása és ezáltal a sejtek cukorfelvétele. E mellett a rosiglitazon mérsékli a máj glukóz leadását és ezáltal is csökkenti a vércukor szintet.
Hol találjuk a rosiglitazon helyét és szerepét a vércukorcsökkentő szerek egyre táguló palettáján?
E készítménnyel azokat a diabéteszeseket lehet a siker reményében kezelni, akik már nem reagálnak kellően a szulfanilurea vagy metformin, illetve ezek kombinált alkalmazására, így számukra eddig csak az inzulinkezelés bevezetése jelenthette a következő lépést. Most a rosiglitazon és az eddig szedett készítmények kombinációja esetükben évekkel megnyújthatja az „inzulinmentesség” állapotát. Ezen túlmenően: mivel a 2. típusú diabétesz fő okát, az inzulinrezisztenciát mérsékeli, jó és egyre több bizonyítékkel alátámasztott okunk van azt hinni, hogy a késői következményként fellépő szív- és érrendszeri megbetegedések kockázatát is csökkenti. (Már folynak azok a vizsgálatok, amelyek az inzulin rezisztencia késői következményeit, az érrendszeri megbetegedések rosiglitazon általi befolyásolását célozzák).
Mikor érdemes a rosiglitazon kezelést elkezdeni?
Ebből viszont az következik, hogy „nem érdemes” várni a rosiglitazon kezelés bevezetésével egészen addig, amíg az éhomi vércukor tartósan 7 mmol/l, az étkezés utáni vércukor pedig 9 mmol/l fölé emelkedik, a HbA1c pedig meghaladja a 7,5%-ot. Ugyanis az érszövődmények kockázata már a normálistól alig eltérő vércukorszinteknél is megnő. Tehát, ha nem sokkal a diabétesz felfedezését követően az alkalmazott szulfanilurea-metformin, ill. szulfanilurea-akarbóz vagy akár metformin-akarbóz kombinált kezelést kiegészítjük rosiglitazonnal, a kiváló anyagcsereállapot évekkel tovább fenntartható és tovább nő az esély a nagyér-megbetegedések kivédésére. Ez egyezik azzal a diabéteszben egyre inkább elfogadott terápiás elvvel, hogy igazi hosszú távú előnnyel csak az egyidejűleg többirányú „agresszív” terápia kecsegtet.
