Lefagyott váll
A vállízületet képező csontok (lapocka, kulcscsont, felkarcsont feje), valamint a vállizmok és a vállízületi tok szolgálnak arra, hogy a vállízület a nagyfokú mozgékonyság mellett kellően stabil is legyen. A vállízületben fellépő fájdalmas elváltozások különböző okokra vezethetők vissza.
A lefagyott váll, ill. a fájdalmas, mozgásában különböző mértékben beszűkült váll a leggyakoribb vállízületi elváltozás. A kezdetben mozgásra, később nyugalomban is fellépő fájdalom folyamatosan fokozódó mozgáskorlátozottsághoz vezet, melynek a vége, hogy a törzstől egyáltalán nem tudják eltávolítani a kart. Ennek gyakori oka az előrehaladott sérülés, gyulladás, majd az ízületi tok zsugorodása. Cukorbetegeknél egyre gyakrabban jelentkezik, bár nem tekinthető késői diabéteszes szövődménynek. A fájdalmas, mozgásában korlátozott váll kifejlődésében számos tényező játszhat szerepet. Ezek: túlerőltetésre visszavezethető ínsérülés, a vállízület artrózisa, az ízületet képező csontok egyikének sérülése, műtéte, a vállízületi izmok sérülése.
Gyakorlott ortopéd orvos döntheti el a lefagyott vállhoz vezető okokat és választhatja meg a megfelelő terápiát. Ezek között fontos, kezdetben kiemelkedő szerepet játszik a tornáztatás, más fizikoterápiás beavatkozások, később lokálisan adott szteroid injekciók, (ezek egy hétig megemelik a vércukor szintjét!) esetleges műtéti beavatkozások. A legtöbb esetben az idejében elkezdett torna és lokális fizikoterápia az eredeti állapot teljes vagy közel teljes mértékű helyreállítását eredményezheti.
(Forrás: Diabetes Journal)
DiabFórum 2014/4., 54-55. oldal
