Cukorbeteg gyógy-étrend - elmélet és gyakorlat 1.rész
A diéta régmúltja – Magyarországon
A magyarországi diétás kezelés evolúciójába betekintve, érdekes és manapság is helytálló megfogalmazásokkal is találkozhatunk. Ilyen Mátyus István 1766-ban megjelent könyvének mottója: „Ételben, italban ne légy mértéktelen, disznóhoz illik ez, emberhez illetlen”. Vagy Kiss József 1831-ben megjelentetett könyvének egyik kérdése: „Jó eledel-e a zöldség? A helyes válasz: Olyan jó és hasznos a zöldség az embernek, mint a marhának a tavaszi fű”. Vagy: Toldy Ferenc a dietetika első professzora írta 1839-ben, hogy „a rozs-kenyér jobban táplál, mint a búzakenyér, de nehezebben emészthető, miért jobb gyomrot és több mozgást kíván. Ajánlható tehát a rozs- és a búzalisztből vegyítve sült kenyér”. A táplálkozási ritmusra nézve pedig a következő tanácsot adja: „reggel keveset, délben 1-3 óra közt jóllakásig, estve könnyű ételt – és semmi vacsorát, vagy korán, pl. 7 és 8 óra közt s ekkor 10 óra előtt le ne feküdjünk. Vacsora után ne dolgozzunk, hanem játékkal, beszéddel stb. töltsük az emésztés pár óráját”. Ugyancsak Toldy Ferenc tanácsa: „Az úszás, a járás és egyszersmind a hideg fürdő hasznaival járván, oly egészséges neme a mozgásoknak, hogy azt ahol csak megengedik a helybeli körülmények, nevelésünk rendes tárgyává kellene tenni.” És végül álljon itt egy vélemény, Bucsányi Gyuláé, a múlt század húszas éveiből: „Az elkényeztetett, agyonevett, önfegyelem nélküli nép rövid életű. Pusztulását önmagában hordja, mert vagy saját magán eszi agyon, majd szaporátlan és meddő lesz, vagy más edzettebb, koplalni tudó népe eszi meg, pusztítja el’.
