Oldalainkon HTTP-sütiket használunk a jobb működésért. További részletek itt!

Vércukorszint csökkentése, Tejsavó fehérje

Diabetes Portál


Szerző: J. Szilvia


Étkezések előtt tejsavó fehérje a cukorbetegeknek?

Egy tanulmány szerint a cukorbetegeknek jót tehet, a tejsavó fehérje. A hatékony összetevő a sportolók táplálék kiegészítői közé tartozik, és most a vércukorszintre gyakorolt hatását vizsgálták. A kutatás szerint az étkezésekhez kapcsolódóan ajánlott fogyasztani, és ezáltal, tudja kifejteni jótékony hatását a cukorbetegekre, illetve mindenkire, aki szeretné megelőzni a betegség kialakulását, vagy egészségesebben akar élni.

Tejsavó fehérje

Tejsavó fehérje

 

A tanulmány eredményei

 

A kutatást ugyan kis létszámú jelentkezőn hajtották végre, de statisztikailag helytálló adatok és eredmények következtetésére jutottak a kutatók.

A vizsgálat szerint a 3 órás periódus végére a tejsavó fehérjét kapó betegeknek átlagosan 28%-kal volt kisebb a vércukorszintje, mint aki nem kapott belőle. A szervezet inzulin szintje pedig magas maradt a vérminták szerint.

Az egyik legfontosabb eredmény pedig, hogy a korai inzulinreakció hihetetlenül magas volt. Az első fél órában már 96%-os volt, ami az inzulin nagyon gyors hatását éri el. Ezáltal a vércukorszint nem szökik olyan magasra és sokkal egyenletesebb eloszlást tesz lehetővé.

A kutatók az ígéretes eredmények után valószínűleg egy hosszú távú projektbe is belevágnak, ami szintén a tejsavó fehérje és a cukorbetegség kapcsolatát fogja vizsgálni. Nagyobb létszámú kutatási alannyal és lényegesen hosszabb kísérleti időtartammal, hogy a tejsavó fehérje igazán kimutassa jótékony hatásait.




Ha tetszett ez a cikk, oszd meg ismerőseiddel, kattints ide:

Kapcsolódó tartalmak:

További cikkek ebben a témában

Diabétesz szakszótár

L-karnitin

Az L-karnitin egy vitamin jellegű anyag, amelyet szervezetünk is termel kis mennyiségben. A... Tovább

Nikotinfüggőség

A közhiedelemmel ellentétben a nikotin igenis olyan szer, amelyhez hozzászokhat a szervezet. Az... Tovább

Tovább a lexikonra

Hasznos volt számodra ez a cikk?

Mondd el mennyire!

Szavazatok száma:

Átlagos értékelés: 0.0

Legfrissebb hírek

Teljes fogsor implantátum – megnyugtató megoldás a foghiányra Teljes fogsor implantátum – megnyugtató megoldás a foghiányra
A foghiány problémáját sokáig leginkább kivehető fogsorokkal oldották meg, ami sok...
Elmúlik valaha a PCOS? Elmúlik valaha a PCOS?
A policisztás ovárium szindróma diagnózisa sok nőnél ugyanazokat a kérdéseket veti fel....
A lábzsibbadás mögött akár cukorbetegség is állhat – ezért fontos a neurológiai kivizsgálás A lábzsibbadás mögött akár cukorbetegség is állhat – ezért fontos a neurológiai kivizsgálás
A lábzsibbadást sokan átmeneti, ártalmatlan panasznak gondolják. Előfordulhat, hogy valaki...
A cukortól valóban kihullhat a fogunk? A cukortól valóban kihullhat a fogunk?
A fogszuvasodás ma is az egyik leggyakoribb fogászati probléma, amely kortól függetlenül...
Karácsonyi öröm cukorbetegeknek: Házilag készített cukormentes mákos bejgli recept Karácsonyi öröm cukorbetegeknek: Házilag készített cukormentes mákos bejgli recept
Cukorbeteg vagy? Nem kell lemondanod a finom bejgliről karácsonykor! Mutatjuk a legjobb...
Milyen vércukormérőt érdemes venni? Részletes összehasonlítás és elemzés. Milyen vércukormérőt érdemes venni? Részletes összehasonlítás és elemzés.
Az alábbi cikkben összehasonlítottam a magyar piacon kapható vérukor mérőket és azok...
A vízivás fontossága cukorbetegként – mit kell tudnod róla? A vízivás fontossága cukorbetegként – mit kell tudnod róla?
Javítja a vízivás a vércukor szintet? Mennyit kell innia egy cukorbetegnek? Nemzetközi...
Hogyan lehet valaki dietetikus? Tippek és tanácsok Hogyan lehet valaki dietetikus? Tippek és tanácsok
Útmutató ahhoz, hogyan válhatsz dietetikussá: képzés, karrierutak, szakorvos állás...
Fáradtság, fejfájás, torokkaparás? – Lehet, hogy a klíma a hibás Fáradtság, fejfájás, torokkaparás? – Lehet, hogy a klíma a hibás
Ősszel újra előkerül a klíma távirányítója – ezúttal már nem a hőség ellen,...
Mire figyelj, ha egészségügyi tartalmat posztolsz TikTokon? Mire figyelj, ha egészségügyi tartalmat posztolsz TikTokon?
A TikTok ma már nemcsak szórakoztató videók platformja, hanem egyre több felhasználó...
címkék: 2-es típusú cukorbetegség, étkezés, diéta